A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: anyagmozgatás
A Gala Kerzen Kft. 5,3 millio forint unios támogatást nyert „Az anyagmozgatás hatékonyságának és biztonságának növelése” című pályázatával az Új Széchenyi Terv keretében.

A 13,3 millió forintot meghaladó beruházás keretében vásárolt elektromos targoncák nem csak hatékonyabbá teszik az anyagmozgatást, hanem modernségük révén környezetbarátabbá és biztosnságosabbá is teszik azt.

A Sopron városában található 1991-ben alapított Gala Kerzen Kft. gyertyák és mécsesek gyártásával foglalkozik. A soproni gyár nem csak gyártó telephely, hanem egyben logisztikai központ is.

A mostani uniós támogatással megtvalósult fejlesztés lehetővé teszi, hogy a logiszikai központ és gyártó telephely hatékonyabban, biztonságosabban és környezetbarátabban oldja meg az anyagmozgatási feladatokat.

A korábban használt dízel és gázüzemű targoncákat cserélték le elektromos meghajtásúakra. Ezzel lényegesen csökkentették a kibocsájtott káros kipufogógáz mennyiségét és olcsóbbá is tették a targoncák üzemeltetését. Az új targoncák lényegesen megbízhatóbbak, kényelmesebbek, ezzel a dolgozók munkahelyi biztonságát és kényelmét is emelték.

Kategória: Aktuális hírek
2011. május 10. kedd, 09:01

Újdonságok Hannoverben

Ha a targoncák kezelésérõl van a szó, a logisztikai szakembereket leginkább a biztonsági szempontok, a költséghatékonyság és a termelékenység növelése érdekli. A múlt heti CeMAT-on a villástargoncagyártók és más iparitargoncakészítõk számos innovatív fejlesztéssel jelentkeztek. Ezekbõl mutatunk be néhányat.

Az idei rendezvény egyik legnagyobb kiállítójának számító Jungheinrich az üzemen belüli anyagmozgatásra, -áramlásra helyezte a hangsúlyt. A vállalat ezen a területen számos újdonságát és fejlesztését állította ki. Közülük kettõt hivatalosan elsõként Hannoverben mutattak be a nyilvánosságnak. A széles folyosón (és az elõterekben is) alkalmazható raktárnavigációval lehetõség nyílik arra, hogy a szûk folyosón kívül történõ folyamatokat még hatékonyabban és biztonságosabban irányítsák. A szûk folyosón alkalmazható raktárnavigációjuk már két éve piacon van, és segítségével akár 25 százalékkal nagyobb rakodási teljesítményt is el lehet érni. A hamburgi vállalat szintén Hannoverben mutatta be a vezetõ nélküli szállítórendszerét, az automata raklapmozgatót (Auto Pallet Mover – APM). Ez az innovatív megoldás az elmúlt hónapokban a különbözõ teszteken már bizonyított, és néhány felhasználó alkalmazza is azt a gyakorlatban. A raktárban önállóan közlekedõ anyagmozgató gép legfõbb alkalmazási területe a rendszeres szállítási feladatok ellátása, például az áru beérkezésétõl vagy a gyártástól kiindulva egy a polcon található átadó helyhez.

A Kardex csoport három üzletága, a Kardex Remstar (dinamikus raktári és kiszolgáló rendszerek), a Kardex Stow (statikus polcrendszerek) és a Kardex Mlog (integrált anyagáramlási rendszerek) közös standon, komplett ajánlattevõként mutatkozott be. A globálisan fellépõ csoport az átfogó termékpalettájának köszönhetõen komplett egyedi intralogisztikai megoldásokat tud kínálni a független vállalkozások rugalmasságának minden elõnyével. A vásárt tartják a legfontosabb platformnak innovációik idei bemutatására, a tapasztalatcserére, a meglévõ ügyfeleikkel való kapcsolatfelvételre és az újak megnyerésére. Döntési pontot jelent új projektjeik számára is.

Az SSI Schäfer is a teljes termékskáláját felvonultatta a mostani CeMAT-on. Közöttük két új rendszerét, a rugalmas és költséghatékony szállításit (Auto Cruiser Conveyor), valamint az automatizált komissiózás-ellenõrzõt (Order Verifier). Az elõbbi a villástargoncás és a szállítószalagos szállítás között szünteti meg a szakadékot. Az új, teljesen automatizált ellenõrzési rendszer ezernél több cikk megszámolására és megkülönböztetésére képes óránként. Egy integrált komissiózózónában pedig testközelbõl lehetett kipróbálni a mobil raktározást (pick-by-light módszer).

A Toyota Material Handling a fenntarthatóság az intralogisztikában téma köré építette fel kiállítását, és több újdonságot is bemutatott. Egyebek között az új komissiózótargoncákat és a nagy telítettségû raktározási megoldásokat. Mivel az online vásárlásokban bekövetkezett robbanásszerû növekedés kihatott a raktárban lévõ áruk összeállításának folyamatára is, a problémák kezelésére magas és alacsony szintû komissiózótargoncákat fejlesztettek ki. Interaktív bemutatón volt látható egyrészt, hogy a cégnél hogyan elemzik a mûveleteket és érnek el mérhetõ eredményeket a termelékenység, a flottahasznosítás, valamint a költségcsökkentés terén. Másrészt a vállalat biztonsági és ergonómiai innovációit mutatták be. Villástargonca-szimulátor szemléltetette a gépek biztonságosságát is. A cég bemutatta hibrid villástargoncáját is.
Kategória: Aktuális hírek
Az Egyesült Királyságban minden második villástargoncákkal foglalkozó vállalat veszteséget könyvelhet el, állítja a Plimsoll kutatása. A cégek nagy része képtelen a költségeinek növekedését beépíteni az áraiba és ráterhelni a vevőire, mivel a versenyhelyzet miatt kialakult nyomás korlátozza az árazási lehetőségeiket.

Plimsoll tanulmányát készítő vezető elemző úgy látja, ez egyre nagyobb problémát jelent a piacon: „Míg az üzemanyagköltség, az egyéb költségek és a bérigények minden
vállalatnál növekedtek az Egyesült Királyságban, az árak egyre csökkennek. A cégek 45%-ának kisebb lett a haszonkulcsa az utóbbi évben. Sajnos senki sem mer árat emelni, mivel mindenki attól tart, hogy az ügyfelek átpártolnak az olcsóbb versenytársakhoz. Azonban a haszonkulcs csökkenése arra figyelmeztet, hogy ez a stratégia sokáig már nem tartható.” Pattison így folytatta: „Az elmúlt két évben a haszonkulcs 3%-ra esett vissza, de ami aggasztóbb az az, hogy 219 veszteséges vállalatból 110 már második éve az. Ezeknek a cégeknek nehéz döntést kell meghozniuk: a piaci részesedésük megtartásának érdekében vállalják a további veszteségeket, vagy igazítják az áraikat a megemelkedett költségeikhez. A stratégia újragondolása nélkül ezek a vállalatok egyszerűen ki fognak fogyni a pénzből.” Pattison azt is elmondta, hogy nem csak rossz híreik vannak, hiszen sok cég jól működik: „149 vállalat növelte a haszonkulcsát ugyanebben a periódusban, és összesen 272 teljesített jól a növekvő költségek ellenére is. Tehát az egyesült királysági villástargonca piacon boldogulni nehéz, de nem lehetetlen.” Az új Plimsoll Analysis az egész piacra valamint az egyes
régiókra is tartalmazza, hogy melyek a jövedelmező vállalatok a recesszió utáni piacon, melyikeket vásárolták fel és melyek azok, amelyek nehézségekkel néznek szembe.
Kategória: Aktuális hírek
2011. május 03. kedd, 07:26

Megnyitotta kapuit a CeMAT

Több mint 1100 kiállító 80 000 négyzetméteren mutatja be legújabb berendezéseit és szolgáltatásait az intralogisztika világából

A CeMAT kiállítóinak körülbelül fele nem Németországból, hanem külföldről érkezik, mégpedig főleg Olaszországból, Kínából, Hollandiából, az Egyesült Királyságból, Svédországból, Spanyolországból, Belgiumból valamint Ausztriából, Finnországból és Svájcból. Így egyáltalán nem nagy bátorság kijelenteni azt, hogy az intralogisztikai technológiai megoldások teljes spektruma képviselteti magát a kiállításon.

Mindezek mellett a CeMAT keretében megrendezett Plaformers World is várja a látogatókat a hannoveri szabadtéri helyszínen, ahol az érdeklődők rengeteg információval gazdagodhatnak a mobil emelők és kiegészítő berendezések használata, működése és bérlési lehetőségeiket illetően.

Az idei CeMATon a villástargonca-gyártók és más ipari targonca készítők is innovatív, új fejlesztésekkel mutatkoznak be. Ha a targoncák kezelésére kerül a szó, a logisztikai szakembereket leginkább a biztonsági szempontok, a költséghatékonyság és a termelékenység növelése érdekli.

A maga két pavilonjával (P33/34 plusz szabadtéri helyszín) a rendezvény egyik legnagyobb kiállítójának számító Jungheinrich bemutatja a széles folyosós raktár navigációs rendszerét, a Toyota Anyagmozgatás (26-os csarnok, L02 és szabadtéri helyszín) pedig a Fenntarthatóság az intralogisztikában témakör köré építi fel kiállítását.
Kategória: Aktuális hírek
2011. március 21. hétfő, 08:46

Toyota Anyagmozgatás a CeMAT 2011-en

Növekvő online vásárlások, a jobb térkihasználás igénye, fenntartható energiaforrások és folyamatos költségcsökkentés – mindez csak néhány főbb iparági újdonságok közül, melyről a Toyota Material Handling standján tájékozódhatnak a CeMATon 2011. május 2 és 6 között Hannoverben, Németországban.

Több újdonság is bemutatásra kerül az eseményen, például új komissiózó targoncákat, nagy telítettségű raktározási megoldásokat mutatnak be a nagyközönségnek a Toyota Material Handling automatizált komissiózó rendszere mellett. Kiállításának egész tematikájával – „Responsible Together”- a vállalat a fenntartható technológiákra helyezi a hangsúlyt.

A közelgő CeMAT 2011 középpontjában a „Fenntarthatóság az intralogisztikában” áll. A Toyota Material Handling dinamikus bemutatói a fenntarthatóság főbb közgazdasági és környezeti területeire valamint a társadalmi szerepvállalásra fognak fókuszálni.

„A kihívás a mi területünkön abban rejlik, hogy megtaláljuk a tökéletes egyensúlyt a környezetvédelem, a gazdasági növekedés támogatása és a biztonságos, egészséges munkahelyek teremtése között” – mondta Andrew Elliot, marketingigazgató. „ A „Responsible Together” tematika is kifejezi elköteleződésünket amellett, hogy a vásárlóinknak és partnereink anyagmozgatási problémáira fenntartható megoldásokat kínáljunk most és a jövőben is.” 

A Toyota Material Handling standja három főbb vonalat kínál a látogatóknak a „Responsible Together” témakörben.

Iparági trendek és a Toyota Material Handling megoldásai
Mint a világ legnagyobb intralogisztikai vására, a CeMAT a legjobb hely az ipar újdonságainak megismerésére legyen szó automatizálásról vagy a komissiózásról. Mindezt a Toyota Material Handling standján automatikus komissiózó rendszerük fogja képviselni, amely nagy mértékű fejlődést mutat a produktivitás és hatékonyság terén, valamint jelentős költségcsökkentést is lehetővé tesz. Emellett raktározási műveletek automatizálásának jövője is egy prezentáció témáját képezi. Mivel az online vásárlásokban bekövetkezett robbanásszerű emelkedés is kihatott a raktárban lévő áruk összeállításának folyamatára is, a problémák kezelésére a TMH kifejlesztette a BT Optio család magas és alacsony szintű komissiózó targoncáit.

1. témakör: Empowering your Business
A gazdasági fenntarthatóság különböző megközelítései tartoznak ebbe a témakörbe. A kulcselem a Toyota I_Site. Egy interaktív bemutató mutatja be a vevőknek, hogy a Toyotánál hogyan elemzik a műveleteket, és érnek el mérhető eredményeket a produktivitás, a flottahasznosítás és a költségcsökkentés területein.

2. témakör: Safety dojo
Ez a második kulcsfontosságú része a Toyota „Responsible Together” gondolkodásmódjának. A vásáron egy interaktív biztonsági bemutató demonstrálja majd a vállalat biztonsági és ergonómiai innovációit valamint a társadalmi felelősségvállalását. Egy villástargonca-szimulátor szemlélteti majd a targoncák biztonságosságát, míg más alkalmazások a Toyota SAS (System of Active Stability) előnyeit jelenítik meg. Mindemellett itt lesz szó a Toyota Material Handling szerepvállalásáról az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség Biztonságos karbantartás kampányában, továbbá a Toyota I_Site biztonsági előnyeiről is.

3. témakör: Responsible Innovation
Ez a harmadik fő terület a Toyota Material Handling kiállításán, amely a cég és a világ fejlődő energia rendszereinek kapcsolatát mutatja be globális szemszögből. Tehát ez a zóna a különböző energiarendszerek előnyeit, kapcsolatát, kompromisszumos megoldásait illusztrálja, valamint a hibrid technológiák úttörőjeként ismert Toyota hibrid villástargoncáját is megtekinthetik az érdeklődők.

További információkért látogasson el az esemény angol (www.toyota-cemat.eu) vagy német nyelvű oldalaira (www.toyota-cemat.de).
Kategória: Aktuális hírek