ukash avize
A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete
2012. október 19. péntek, 08:39

Használatarányos elektronikus útdíj

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE)-nek a használatarányos, elektronikus útdíj rendszer (ED) hazai kiépítésével kapcsolatban nincs favoritja, egyik cég vagy technológia mellé sem teszik le a voksukat - tudtuk meg Karmos Gábortól. A főtitkár szerint a későbbi nyertes azonban bizonyára konzultálni fog a szervezettel, mert nagyot hibázna, ha ezt nem tenné meg.

Emlékeztetett, hogy az EU-ban logikailag hét különböző rendszer és 12 különböző fedélzeti eszköz működik. A közúti közlekedési szakma szempontjából napjaink legfajsúlyosabb témájának tartja az ED hazai bevezetését Karmos Gábor. A megtett úttal arányos tarifarendszerű, korszerű elektronikus díjszedés díjpolitikájáról és a rendszerbeszerzés feltételeiről, finanszírozásáról szóló szeptember közepi kormányhatározatról szólva elmondta, hogy az részben felülírja, részben módosítja a kabinet május elején hasonló tárgykörben hozott döntését. Azaz a két anyag együttes olvasásával lehet pontosan eligazodni.

Az autóbuszos vállalkozások – úgy tűnik – hosszú időre fellélegezhetnek, hiszen járműveik várhatóan még évekig az e-matricás rendszerben fizethetik meg az úthasználati díjakat. További fontos változásokat is említett. Egyebek között, hogy a kormány új döntése értelmében – ellentétben a korábbi határozatban foglaltakkal – az ED rendszer beruházását költségvetési forrásból hajtják végre. Az eszközrendszer állami tulajdonba kerül és az ED-ből származó bevétel teljes egésze átfolyik majd a központi büdzsén. Az M0-s és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31-es díjmentes lesz. Ma még kérdéses, hogy az EU által finanszírozott utakon lehet-e útdíjat szedni. A kormány felhatalmazta a nemzeti fejlesztési minisztert, kezdje meg az egyeztetéseket az Európai Bizottsággal a díjtételekről és a gyakori úthasználóknak nyújtható kedvezményről. Ez utóbbi maximum 13 százalék lehet. Törölték a korábbi döntésben még szerepelt félévenkénti díjmérték emelési előírást, viszont a kormányhatározat a díjtételeket nem várt magas összegben  (kilométerenként nettó 16,72 - 85,34 forintban) határozta meg.

Némi öröm az ürömben - mondta a főtitkár -, hogy ezek EURO 2-es járművekre vonatkozó díjmértékek, azaz a környezetvédelmi kategóriáknak megfelelő díjeltérítés révén az MKFE tagjai többsége esetében eleve ennél kisebb összegekkel kell kalkulálni. Az ED-t az MKFE véleménye szerint a megbízóknak kell majd fizetniük, ez külön tétel lenne a számlán. Az MKFE elnöksége szeptemberi két ülésén is kiemelt téma volt az ED, és bizonyára ez lesz a novemberi tagi találkozókon is. A testület állásfoglalása értelmében, a soron következő, elektronikus útdíj bevezetésével kapcsolatos kormányzati tárgyalásokon az Egyesület képviselői minden eddig kért kompenzációs és versenyképességi javaslatukat újra tűzzék napirendre. Továbbá tegyenek meg mindent a fokozatos bevezetés (ami vonatkozik a díjakra, az úthálózati kiterjesztésre, valamint a járműkategóriákra egyaránt) érdekében. Az MKFE munkaszervezete szerint fontos a díjtételek kalkulációjának vizsgálata is, erős a gyanújuk ugyanis, hogy úgynevezett külsőköltség-díjjal is kalkuláltak a kormányhatározat előterjesztői. Ez azonban az eddigi kormányzati megnyilatkozásokban nem szerepelt, és ez ismét egy új teher lenne a szakma számára.
Kategória: Aktuális hírek
özel dedektif led aydınlatma ukash kart yatak odası
su aritma reverse osmosis izmir su aritma antalya su aritma cihazlari reverse osmosis sistemleri su aritma cihazlari ucuz su aritma cihazlari seo uzmani