Az eseményt megtisztelte jelenlétével Otto Graf nagykövetségi tanácsos, a Német Nagykövetség Gazdasági Osztályának vezetője és Bukvai Károly, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal befektetésösztönzési főosztályvezető-helyettese. A sajtótájékoztatón részt vett Marc Vanbroekhoven, a DHL regionális alkatrész logisztikai szolgáltatások üzletágának alelnöke is.
Janositz Balázs, a DHL Supply Chain magyarországi ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a DHL hosszú távú stratégiai céljai között szerepel a budapesti központ üzemeltetése. Hangsúlyozta, hogy a DHL által kínált komplex logisztikai megoldások egyike a BSC order management szolgáltatása, melyet elsősorban a technológiai szektor szereplői vesznek igénybe. „A DHL BSC 2004 óta a hét minden napján 24 órában áll az ügyfelek rendelkezésére, a sürgős rendelések kiszolgálása akár 2 órán belül megtörténik. Diplomás, több nyelven beszélő munkatársaink mindent megtesznek annak érekében, hogy megbízható és rugalmas partnerei legyünk ügyfeleinknek. A kellemes munkakörnyezet mellett folyamatos tréningeket és szakmai továbbképzéseket biztosítunk munkatársainknak”– tette hozzá.
Otto Graf nagykövetségi tanácsos üdvözölte a BSC magyarországi bővítését. Kiemelte, hogy Magyarország és Németország egymás kiemelkedő kereskedelmi és befektetési partnerei. „Közös érdekünk, hogy ezt a kiváló kapcsolatot folyamatosan fejlesszük. Az ország gazdasági dinamikáját és a Magyarországba vetett bizalmat mutatja a Német - Magyar Kereskedelmi és Iparkamara legfrissebb felmérése is, miszerint ötből négy német vállalat megismételné magyarországi befektetését.”
Bukvai Károly főosztályvezető-helyettes elmondta, hogy a DHL Supply Chain Magyarország Kft. Support Center bővítése összhangban van a Nemzeti Külgazdasági Hivatal befektetés ösztönzési stratégiájával, amely mások mellett, kiemelt helyen kezeli a logisztikai ágazatot. Magyarország, földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan, potenciális befektetési célpontja lehet az ágazatban befektetni kívánó vállalatoknak.
„A DHL alkatrész logisztikai szolgáltatása tökéletes megoldást kínál nemcsak magyarországi, hanem nemzetközi raktározásra és kiszállításra is. A rendelés felvételétől az expressz kiszállításokig a partnerek igényének megfelelő komplett, egész Európát lefedő szolgáltatási csomagot biztosít a BSC”– mondta el Marc Vanbroekhoven.
A sajtótájékoztató résztvevőinek elmondták, hogy a kispolcos, testre szabott raktározás mellett a DHL az alkatrészek tesztelését, javítását, karbantartását, az áruk újracsomagolását és a címkézését is ellátja. A vállalat kis tételes szállítási megoldásokat kínál Magyarországról számos országba légi fuvarozás mellett közúton is. Emellett a DHL hatékony belföldi szállítási lehetőségei és tengeren túli szakértelme is az ügyfelek rendelkezésére áll. A DHL futárai elektronikai szaktudással rendelkeznek, igény esetén elvégzik az alkatrészek cseréjét, pótlását, számítógépek és hardverek tesztelését, konfigurációját, valamint visszahívják a hibás alkatrészeket.
A DHL értéknövelő szolgáltatásai közé tartozik a telephelyen belüli „in-plant” logisztika, mellyel adott esetben a vállalat segíti, vagy akár ki is válthatja az ügyfél dolgozói csapatát a munkaerő-gazdálkodás, készletkövetés (yard management), vagoncsere, takarítás, illetve egyéb feladatok átvállalásával. A DHL kiemelt hangsúlyt helyez a környezetvédelemre és az ide vonatkozó előírások betartására, valamint a hulladékok kezelésével biztosítja ügyfelei környezetterhelésének csökkentését.
A DHL Global Forwarding új Kompetencia Központot nyitott a bécsi repülőtéren, ezáltal elérhetővé téve a szolgáltatásait az egészségügyi ágazat számára is.
Egy 500 négyzetméteres hűtőházat is terveztek a létesítményhez, mégpedig azért, hogy a hőmérsékletre érzékeny termékeket is kezelni tudják a légi szállítás előtt. A központban olyan szakemberek is dolgoznak, akik termékeket, megoldásokat és szolgáltatásokat fejlesztenek azért, hogy garantálni tudják a biztonságos és problémamentes átjutást a teljes ellátási láncon, a gyártástól a végfelhasználóig.
A becslések szerint ez a minősített Kompetencia Központ évi 20 000 csomag kezelésére lesz alkalmas. Azért, hogy az érzékeny termékek minőségét biztosítsák, mindegyiket megjelölik, hogy milyen hőmérséklettartományon kell tárolni. Két hőmérsékleti zónát alakítottak ki, az egyik 2-8 fok, a másik 15-25 fok közötti. A raktározási szolgáltatások mellett a DHL Global Forwarding hűtőkonténerek ki- és bepakolását, a termékek csomagolását, a szállítás koordinálását és szervezését valamint a szükséges közlekedési eszközök biztosítását is vállalja.
Ettől a nyártól kezdve a DHL Freight terméke, az LTL ColdChain Europe, ami az élettudományok és az egészségügyi szolgáltatások pán-európai közúti szállítási hálózata, csatlakozni fog a bécsi Kompetencia Központhoz.
A DHL Life Science Kompetencia Központ egy egész világra kiterjedő kezdeményezés az egészségügyi ágazat és az élettudományok infrastruktúrája, folyamatai és az ott dolgozó emberek felé. A DHL 21 Kompetencia Központot tart fenn egy globális hálózat részeként, melyben nagy hangsúlyt fektet a fejlődő országok piacaira.
A Ducross átalakítási terveiben mentőkötelet dob a cégcsoport francia részlegénél dolgozó 100 munkatársnak.
A korábban DHL France néven működő részleg megmenekült, mivel az új tulajdonos szerkezetátalakítási tervei kevesebb munkahely megszűnéséről szólnak mint amire számítani lehetett. Az erősen veszteséges részleget egy pénzügyi holding vállalat a Caravelle vette meg júliusban, majd Ducross Expressre nevezte át.
A Caravelle kezdetben a 3100 fős dolgozói létszámból 600-700 fő elbocsátását tervezte, ami együtt járt volna számos raktár és ügyfélszolgálat bezárásával is.
A munkavállalók képviselőivel az elmúlt hónapokban folytatott tárgyalások eredményeképpen a vezetőség módosított a leépítési terveken, 100-zal kevesebb elbocsátást ütemezett be mint azt eredetileg gondolták.
Ezt az eredményt nagyrészt az a három ág érte el, amelyeket a bezárás fenyegetett, ám így továbbra is működhetnek. A Ducros Express vezérigazgatója, Eric Lefranc így nyilatkozott: „Engedményt teszünk ezeknek a jelenleg kevés megrendeléssel rendelkező ágaknak a megtartásával.” „Viszont később ezek lehetnek a társaság hosszú távú növekedésének alapjai. Ez egy olyan kockázat, amit vállalnunk kell.”
Eközben a Ducross Express magas rangú szakszervezeti vezetője azt mondta, hogy nehéz volt elfogadni egy ekkora leépítést, „a 100 munkahely megmentésével jó kompromisszumot kötöttünk”. A hivatalnok azt is hozzátette: „Tekintettel arra, hogy a részleg forgalma az elmúlt 5 évben harmadára csökkent, egy nagyobb mértékű elbocsátás elkerülhetetlen volt.” A munkavállalók közül néhányan már megkapták a felmondásukat, s az egész folyamat várhatóan szeptemberben ér véget. A leghosszabb munkaviszonnyal rendelkezők akár 100 000 eurós végkielégítésre is számíthatnak.
Az IFW úgy tudja, hogy a DHL 240 millió eurós feltőkésítési és végkielégítési csomagot tett le az asztalra a Caravelle-el megkötött átadási egyezség részeként.
Lefranc becslése szerint, ha a vállalat eredeti nagyságát megtartották volna, akkor a 2011-es veszteség az 50 millió eurót is elérhette volna, követve a tavalyi 70 és a 2009-es 80 millió euróst. „A szerkezetváltási tervek eredményeképp 2012-re 20 millió körülire szeretnénk leszorítani a veszteségeinket, 2013-ra pedig nullszaldósak lennénk.” – tette hozzá Lefranc.
Az árbevétel az idén várhatóan a 2010-es 308 millió euróhoz hasonlóan alakul.
A DHL Global Forwarding új kompetencia központot nyit a bécsi repülőtéren, hogy ki tudja szolgálni a tudományos és egészségügyi iparág igényeit is.
Az új központ 500 négyzetméteres hűtőházat is tartalmaz, azért, hogy a hőmérsékletre érzékeny termékeket is megfelelően tudják raktározni addig, amíg előkészítik a szállításra.
A DHL nyilatkozata szerint a központ a legmagasabb biztonsági követelményeknek is eleget tesz, valamint várhatóan mintegy 20 000 raklap átrakodására lesz alkalmas évente. A raktározási szolgáltatás mellett a DHL Global Forwarding vállalja konténerek ki- és berakodását, csomagolást, az árufuvarozás koordinálását, és a szükséges eszközöket is biztosítja. A termékeket 2-8 és 15-25 Celsius fok között tudják tárolni.
A raktározási tevékenység mellett foglalkoznak még a termékek, megoldások és szolgáltatások fejlesztésével is, hogy biztosítsák az anyagok biztonságos, problémamentes áthaladását a teljes ellátási láncon keresztül, a gyártótól a végfelhasználóig.
A közösségi média világszerte egyre népszerűbb a logisztikai szolgáltatók körében is, mivel egyszerűen köti össze az embereket, és a releváns iparági információkat. Egy kérdés merült fel az egyik oldalon a logisztikai közösség felé, és ők válaszoltak.
A kérdés: a FedExhez és a UPS-hez viszonyítva mik a DHL gyengeségei?
A válasz: Semmi.
Csomagküldés (150 font, kb. 70 kg alatti tömeg) esetén alapvetően ugyanazt a szolgáltatást lehet megkapni mindenhol. Csak rajtunk múlik, hogy a szállítási menetrendeket és szabályzatokat megértjük-e, valamint jól adjuk meg a célszemély telefonszámát és a pontos szállítási információkat. Tehát a megrendelők itt alapvetően az ár alapján döntenek.
Ha nagy tömegű szállítmányt (150 font, kb. 70 kg felett) szeretnénk feladni, akkor már bonyolódik a helyzet. Ezeknek a vállalatoknak nem túl jó az ügyfélszolgálata, támogatást szinte nem nyújtanak, a kommunikáció teljesen hiányzik, az értékelési és követési folyamatok homályosak, és nem megfelelően hozzák nyilvánosságra őket. Emellett a szolgáltatás fapados, a sofőrök sem a legképzettebbek, és ha bármi történik, nem is igazán segítőkészek. Bármilyen gond felmerülése esetén inkább visszatérnek a kiindulási pontra ahelyett, hogy megpróbálnák megoldani a problémát, s abban reménykednek, hogy majd megoldódik magától. Így ha nagy tömegű szállítmányt akarunk küldeni, keressünk egy megbízható szolgáltatót, és sok idegeskedést megspórolhatunk.
Többen úgy gondolják, hogy a DHL sokkal drágább mint a UPS vagy a FedEx, igaz előbbi olyan helyekre is szállít, ahova utóbbiak nem.
A FedExnél van garantált szállítás. Viszont alvállalkozókat alkalmaz a földi szállításra, akik nem mindig kezelik kellő gondossággal a csomagokat, míg a UPS és a FedEx Express szállítói vállalati alkalmazottak.
A UPS vezető a technológiai megoldások terén, továbbá nem használnak 95-96 számjegyű ügyfél-azonosítót mint a DHL.
Láthatjuk, hogy mindhárom logisztikai szolgáltató cégnek vannak erősségei és gyengeségei, előnyei és hátrányai, nagyrészt attól függ, hogy ki melyiket választja, hogy mennyi idő alatt szeretné a csomagot a címzettnél tudni, és hogy mik az elképzelései az elvárt minőségről.
Összefoglalva:
Erősségek:
· Expressz csomagszállítás: a DHL az Amerikai Egyesült Államokon kívüli célállomásokon erős, főleg Európában, míg a FedEx és a UPS Amerikában.
· A FedEx viszont fejlett technológiát használ. A nagy tech költségvetésnek köszönhetően a legújabb technológiákat használják, s ezzel hosszú távon működési költségeiket is csökkentik, valamint a felhasználói élményt is növelik. Beruházásaik, legyen szó útvonaltervezőről vagy a felhasználói élmény fokozásáról, mindig megtérülnek.
Gyengeségek:
· A DHL nem elég fejlett technológiát használ, valamint nem elég erősek az amerikai piacon. Mindemellett ha magas színvonalú ellátási lánc tanácsadásról van szó, a DHL márka-visszaidézése nem jó.