Az Eurolog csoport ismét bõvítette nemzetközi, önálló kereskedelmi tevékenységet végzõ képviseleteinek számát, ezúttal bukaresti központtal. Nagyváradon négy éve mûködik irodájuk. Így a csoport Románia nyugati és keleti részén is jelen van.

A tavaly októbertõl már kft. formájában mûködõ romániai leányvállalat második – bukaresti székhelyû – irodájának helyszíni kiválasztását is piaci elemzések, marketingkutatások és komoly elõkészületek elõzték meg – mondta lapunknak Mosneagu Andrea, az S.C. Eurolog Network Logistics Sevices S.R.L. ügyvezetõ igazgatója.

A képviselet a pitesti autópálya közelében, a bukaresti körgyûrû mellett található, raktárbázisuk pedig közvetlenül a Bukarest– Piesti autópálya kivezetõ része mellett helyezkedik el. A Nagyváradon lévõ iroda a román–magyar határátkelõhöz vezetõ úton található. A két helyszínt stratégiai szempontokat is figyelembe véve választották ki annak érdekében, hogy az ország nyugati és keleti részén történõ jelenléttel, a leányvállalat logisztikai szolgáltatásait az Eurolog csoport specializálódásának megfelelõen tudja biztosítani. A bukaresti iroda látja el a keleti viszonylatok felé és onnan viszsza irányuló forgalom komplex logisztikai kiszolgálását, a nagyváradi pedig a nyugati forgalom részére nyújt háttértámogatást.

A több mint négy éve sikeresen mûködõ nagyváradi képviselet – amely megalapozta az önálló, kft. formájában mûködõ leányvállalat létrehozását – többnyire a szállítmányozási tevékenység operációs lebonyolításának háttértámogatását látja el az Euro- Log Kft. számára. Olyan alvállalkozói körre tett szert, amelynek segítségével a meglévõ és leendõ partnerek részérõl felmerülõ logisztikai szolgáltatásokra vonatkozó igények a megbízói elvárásoknak megfelelõen teljesíthetõk. A törökországi és a Közel-Keletre irányuló forgalom lebonyolításának nagy része a képviselet munkájának eredménye. Nemcsak ez indokolta azonban az új iroda megnyitását, hanem az is, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet ösztönzõleg hat azon vállalatok innovációs és fejlesztési területeire, amelyek az elõremenekülést választották stratégiai célként. Ezért a csoport a beszûkülni látszó hazai piac további kiszélesítése helyett, határait kitolva, nemzetközi porondra lépett.

Ezen döntésre alapozva tûzte ki célul piaci részesedésének növelését. Jövõbeni terveik között szerepel a romániai leányvállalat irodái számának a bõvítése a szintén stratégiailag rendkívül fontos Constantában, a kikötõ közelében. Ez logisztikai szempontból Romániában kulcsfontosságú szerepet fog betölteni a fejlesztéseket követõen. Elõrejelzések és szakértõi elemzések szerint Constanta lehet az összekötõ híd Ázsia és Európa között, ez Romániának nagy lehetõséget ígér fõként logisztikai szempontból. További terveik között szerepel Oroszország területén helyszínt módosítani gazdasági és logisztikai szempontból versenyképesebb régióba, illetve Szlovákiában a jövõben erõteljesebb értékesítési tevékenységgel kívánnak fellépni, erõsítve egyik legfontosabb stratégiai célkitûzésüket, melyet legjobban a Híd Nyugat és Kelet között szlogennel lehet meghatározni.
Kategória: Aktuális hírek
2011. április 29. péntek, 09:32

Arab Befektetési Konferencia Abu Dhabi-ban

Idén 2. alkalommal kerül megrendezésre az Arab Befektetési Konferencia Csúcstalálkozója, melynek az Egyesült Arab Emírség fővárosa, Abu Dhabi
Yas Rotana komplexuma ad otthont. A csúcstalálkozó, május 23 - ai és 24-ei időpontjára meghívást kapott az EUROLOG Csoport vezetősége, melynek
megfelelően Dunai Tamás ügyvezető igazgató és Kovács Ákos cégvezető fogják a vállalatot képviselni.

A nagyszabású eseményen befektetők, finanszírozók és kormányzati tisztviselők
képviseltetik magukat, valamint vállalataikat az ipar, az energetika, a gyógyszeripar,
az egészségügy és egyéb területekről. A konferencia kiváló alakom arra, hogy
a résztvevők a különböző iparágakat képviselő nemzetközi befektetőkkel
személyes kapcsolatot alakítsanak ki, illetve a helyszínen együttműködésről, üzleti
lehetőségekről egyeztessenek. Mindemellett a konferencia hasznos információkat és
tudnivalókat biztosít az esetleges stratégiai befektetésekhez, illetve az említett Közel
– Kelet régióval való üzleti kapcsolatok megfelelő kialakításához.

A csúcstalálkozó, az EUROLOG Csoport számára stratégiai szempontból, kiemelten
fontos és hasznos eseménynek számít, mivel a Keleti piacok specialistájaként
már jól ismert vállalat céljai között szerepel a Közel – Kelet régió további hódítása.
A vállalat, logisztikai szolgáltatásait már évek óta sikeresen működteti a FÁK
országai, Törökország és a Közel – Kelet egyes országainak irányában. Ennek
köszönhetően a vállalat menedzsmentje elérkezettnek tartotta az időt arra, hogy
specializálódásának megfelelően további fejlődési lehetőségeket tárjon fel. A
részvétel fő célja elsősorban olyan együttműködési lehetőségek és üzleti kapcsolatok
kialakítása melyet támogatnak a már jelenleg is kiválóan működő biztos lábakon álló,
stratégiai kooperációk, de nem kizárt a vállalat helyi jelenlétének lehetősége sem.
Példaként említenénk az Ulusoy és az EUROLOG Csoport kizárólagos stratégiai
partnerségét, amely több szempontból is egy biztos pillér lesz a tervezett projekt
megvalósításában. A stratégiai partnerek javára, előnyként említhető a projekt jellegű
szállításokban való nagyfokú tapasztalat melyet Törökország és Közel – Kelet,
valamint Ukrajna és Oroszország régióit érintve bonyolítanak jelentős számban.
Ennek köszönhetően a befektetések megvalósulása lépésről - lépésre figyelemmel
kísérhető, ezáltal felkínálva a további vagy akár az újabb együttműködési
lehetőségeket.
Kategória: Aktuális hírek
2011. február 15. kedd, 18:45

Magyar–török partnerség

Komplex megoldások Közép-Európa és a Közel-Kelet között

Az elsõ teljes év után mindkét fél elégedett, és komoly terveik vannak a jövõben is – értékelte Dunai Tamás, az Eurolog csoport ügyvezetõ igazgatója a török Ulusoy csoporttal 2009 õszén létrejött kizárólagos stratégiai partnerkapcsolatot. Többek között a két nagy régió, Törökország és Közel-Kelet, valamint Ukrajna és Oroszország közötti jelentõs, elsõsorban projektjellegû szállítmányozási és logisztikai igények kiszolgálását említette, lévén partnerük az egyik, õk pedig a másik régió specialistái. Az Ulusoy és a magyar tulajdonú Eurolog csoport egyazon európai logisztikai hálózat, a Skandináviát és Törökországot összekapcsoló rendszer tagja. Az együttmûködés célja a magyar holding oroszországi és ukrajnai piaci jelenlétének szinergiába hozása a török fél országa és közelkeleti kapcsolatrendszerével. A partnerek gyûjtõjáratai a török cég Törökországot lefedõ belföldi hálózatának köszönhetõen a nyugat–keleti irányban mintegy kétezer kilométer kiterjedésû ország egész területét felölelik, és a szomszédos kaukázusi és arab államok is könnyen elérhetõk Isztambulon keresztül az Ulusoy közvámraktárának bevonásával. A két ország kiváló földrajzi fekvését a felek kihasználják. Míg Isztambul kapu az arab világhoz és a kaukázusi térséghez, addig Budapest a török forgalom számára az európai begyûjtési és elosztási központ. A tranzitáruk kezelését az Eurolog adó- és közvámraktári engedélyei teszik lehetõvé, ügyfelei részére közvetett vámjogi képviselõként nyújt fizetési könnyítést. A vámügyintézési folyamatok egyszerûsítését és biztonságát a cégcsoport engedélyezett gazdálkodói (AEO) státusa garantálja, amely az EU legmagasabb szintû biztonsági és védelmi tanúsítványa. A gyûjtõ szállítmányozás mellett jelentõs a komplett szállítások forgalma. Ezek egy részét a közelkeleti országokba irányuló túlméretes és túlsúlyos gépek és berendezések szállítása teszi ki. Ebben a régióban különösen fontos a kapcsolatrendszer; a fogadó országokban az Ulusoy ügynökségei segíthetik a vámügyintézés és lerakodás zökkenõmentességét.
Kategória: Aktuális hírek
2010. november 09. kedd, 21:10

AEO státust szerzett az Eurolog csoport

Sokat hallani manapság az engedélyezett gazdálkodói (AEO) státusról, melynek egyre nagyobb jelentõsége lesz az elkövetkezõ években.

Csonka Mónika, az Eurolog csoport logisztikai igazgatója szerint a komoly cégeknek „elõírás” lesz ennek megszerzése, szükség lesz rá ahhoz, hogy a piaci környezetben meghatározó szereplõk maradjanak. Úgy tudja, hogy Magyarországon eddig mintegy 50 tanúsítványt adtak ki, és 68 befogadott kérelem van.

Társaságuk hosszú elõkészítõ munkával és vámauditot követõen a közelmúltban szerezte meg a három lehetséges AEO státus közül a legmagasabbat, az AEOF (vámjogi egyszerûsítések, biztonság és védelem) tanúsítványt. Ezzel – véli a szakember – nem csupán saját amguknak, de megbízóik számára is könnyítéseket és még nagyobb biztonságot nyújthat. Tapasztalatuk szerint a tanúsítványnak sok elõnye van. Többek között kevesebb a fizikai és okmányalapú ellenõrzés, a 0–24 órás elektronikus vámárunyilatkozat- benyújtás lehetõsége, csökken a határátlépésre és a vámkezelésre fordított idõ. Példaként említi, hogy a Törökországba tartó gyûjtõjáratukat rendszeresen feltartóztatták Bulgáriában, azonban a státus megszerzése óta nem szoktak fizikai áruvizsgálatot végezni, illetve Ukrajnába történõ szállításkor is csökkent Csopon a várakozási idõ. Ezáltal kevesebb a késedelmes küldemény és a biztonsággal kapcsolatos szabálytalanság, mérséklõdik a kapcsolódó logisztikai költség, és jobb a kapcsolat a vámhatósággal. Az AEO státus széles gazdasági kört érintõ, az Európai Unió versenyképességét növelõ intézmény, mely a legális kereskedelem könnyítését szolgálja, és eszköz a polgári lakosság védelméhez a terrorizmus ellen vívott harcban. A kiadott engedélyt minden tagállamban elismerik, az engedélyezett gazdálkodó szerzõdõ harmadik országok tekintetében is élvezheti az AEO-knak biztosított elõnyöket, egyezmények szerint. Svájc, Norvégia és Japán már aláírta az egyezményt, az Egyesült Államokkal és Kínával elõrehaladott tárgyalások folynak.
Kategória: Aktuális hírek
2010. április 07. szerda, 20:04

Ukrajnában erősít az Eurolog

Az Eurolog csoport vezetõi nagy lehetõségeket látnak Ukrajnában, a jelenlegi helyzet ellenére is gazdasági nagyhatalomként tekintenek rá – mondta lapunknak Kovács Ákos cégvezetõ.

Az ország néhány húzó iparágára különös figyelmet fordítanak; ezen szektorok szakmai kiállításainak, vásárainak a látogatása, az azokon való aktív részvétel, a cég képviselete szintén fontos feladat, hogy erõsítsék a társaság piaci jelenlétét, valamint bõvítsék a megrendelõk körét. A csoport kijevi leányvállalata is új igazgató irányításával folytatja mûködését. Vitalij Bogatyriov feladata a leánycég teljes körû irányítása lesz, fõként a 2012- ben részben Ukrajnában megrendezendõ futball Európa-bajnoksággal kapcsolatos beruházások figyelése, logisztikai szükségleteinek a feltérképezése, kiszolgálása, ezzel kapcsolatosan az Eurolognak már vannak elõszerzõdései.

Egy másik fontos sporteseményben is üzleti lehetõségeket lát a vállalatcsoport. Már ez évben megkezdik a 2014-es, Szocsiban megrendezendõ téli olimpiai játékok projektjeinek figyelését. A közeljövõben célként szerepel egy dél-oroszországi kirendeltség megalapítása, ezzel kapcsolatosan a kijevi cégre is fontos feladatok hárulnak. Az Eurolog fontosnak tartja regionális szolgáltatói szerepének a kihasználását. Ennek lényeges eleme az, hogy a leányvállalatok segítik a cégcsoport társvállalatainak a megrendelõit abban, hogy bekerüljenek a helyi piacokra. Ez a kijevi cég számára is fontos feladat. Az új vezetõ is optimistán tekint a közeljövõbe, különösen a stabilizálódó belpolitikai helyzet ismeretében. „Az utóbbi hetekben Ukrajnában tapasztalható gazdasági élénkülés bizakodásra ad okot, a gyártó és termelõ cégeknél érezhetõ a fellendülés” – nyilatkozott Vitalij Bogatyriov. „A cégcsoport komoly, de elérhetõ célrendszert állított fel, ennek teljesítése számomra a kihívás mellett nagy lehetõséget jelent. Hiszek benne, hogy az anyavállalat 16 éves kelet-európai tapasztalata és kapcsolatrendszere könnyedén szinergiába hozható a piaci és szakmai ismereteimmel, valamint a csoportom tapasztalataival. A nyugati követelmények, normák, valamint a helyi viszonyok, üzletikultúra-ismeret jól kiegészítik egymást, ezzel egy igen széles megrendelõi kör kiszolgálása lehetséges. Rövid távon jó eredményekre számítok. Ez az elvárása a cégcsoport menedzsmentjének, valamint nekem is a kijevi irodával szemben.” A leányvállalat székhelye is megváltozik. Kijev északnyugati régiójában, egy modern irodaházba költözve, raktárhelyiséggel és darus anyagmozgatási lehetõséggel szolgálják ki a megrendelõi igényeket.
Kategória: Aktuális hírek
Bor József, a Raabersped Kft. ügyvezetõ igazgatója

"Tavaly 21,1 milliárd forint árbevételt értünk el, szemben a 2008-as rekordév 24,2 milliárdjával. Ez 12,8 százalékos csökkenés, amely a globális válság által nagyban érintett európai vasúti szállítmányozási szektorban kifejezetten jó eredménynek számít. Piacvezetõ vasúti szállítmányozó cégünk folyamatosan elemzi a makrogazdasági adatokat. E szerint a magyar ipar tavalyi 17,7 százalékos drámai visszaesése után kevés helyen látszik, hogy a túlélésnél többre gondolnának. A mezõgazdaságból szerzett információk alapján az idei aratásig akár 1,5-2 millió tonna termény is a magtárakban maradhat. Mindez az export alakulását döntõen befolyásolja, de az import is stagnál. Ilyen körülmények között kell fejlõdnünk, ezt a vasúti szállítmányozás terén a nagy cégekkel kötendõ többéves szerzõdésekkel, a bizalmat mélyítõ »krízisárak« alkalmazásával, logisztikai szolgáltatásaink bõvítésével, a »kontraktlogisztika« felfuttatásával akarjuk elérni. A Rail Cargo Austria csoport tagjaként intenzíven együttmûködünk az RCA európai hálózatával, a MÁV Cargóval mint fõ partnerünkkel. Ez évi üzleti tervünk 8-10 százalékos fejlõdéssel számol, emellett cégfúziót is tervezünk. Mindez a szinergiák jobb kihasználását célozza, és hatékonyabb költséggazdálkodással párosul.”

Dunai Tamás, Az Eurolog csoport ügyvezetõ igazgatója

„Szerintem a jelenlegi recesszió sokkal mélyebb és hosszabb lesz, mint azok, amelyeket az elmúlt évtizedekben bármikor is tapasztaltunk. Bevallom, én még nem látom az alagút végén pislákoló fényt. A statisztikák a fogyasztási adatok folyamatos csökkenését mutatják, és ezt a saját bõrünkön is tapasztaljuk, amikor kamionjaink az EU-ban napokig várnak importfeladatra. Mivel a cégcsoportnak jól meghatározott hosszú távú növekedési stratégiája van, s jól megfogalmazott célokat tûzött ki, illetve kelet-európai regionális logisztikai szolgáltatóként dolgozik, optimista vagyok, és tíz százalék körüli növekedéssel számolok. Ez év januárjában többet teljesítettünk, de árbevételünk és a vállalat eredményessége elmaradt a tavalyi elsõ havitól, vagyis többet dolgoztunk kevesebb pénzért. Átszervezéseket nem tervezünk, évek óta jól kialakult vállalati struktúránk van, amely, ha szükséges, rugalmasan alkalmazkodik a piaci változásokhoz. Létszámcsökkentést sem tervezünk, de a munkavégzésben nagyobb sebességi fokozatra kellett kapcsolnunk, és ha valaki ezen elvárásoknak nem felel meg, abból adódhatnak problémák. Minden munkatársunknak szakmailag és emberileg egyaránt meg kell felelnie az üzleti környezet elvárásainak, ezt tréningekkel és szakmai képzésekkel támogatjuk.”

Kovács Imre a MÁV Cargo Zrt. vezérigazgatója
 
„Tovább szeretnénk erõsíteni piacvezetõ pozíciónkat a hazai vasúti árufuvarozás és a vasút-logisztikai szolgáltatások szegmensében. A vállalat – amely Európa harmadik legnagyobb ágazati szereplõje, a Rail Cargo Austria csoport tagja – a gazdasági válság következtében csökkenõ szállítási igények gazdasági hatásainak ellensúlyozására és hosszú távú eredménytermelõ képességének megalapozása érdekében megújítja mûködését, ezt nevének megváltoztatásával is kifejezi. A cég rövidesen Rail Cargo Hungaria névre vált. Az átalakítás célja a hatékonyság fokozása, a vasút-logisztikai szolgáltatások színvonalának további javítása. Beruházásokra 8,7 milliárd forintot tervez, ezt anyavállalata, a Rail Cargo Austria bocsátja a magyarországi leányvállalat rendelkezésére a privatizációs szerzõdésben vállalt kötelezettség részeként. Az átalakítás fontos eleme az önálló vontatási képesség további fejlesztése, ettõl a vállalat gazdasági fordulatot vár. Az év elején a MÁV Cargo 11 saját mozdonnyal továbbította fuvarjainak egy részét, és egyre több szerelvényt közlekedtet saját mozdonyvezetõjével. Az év végéig a mozdonyflotta a kétszeresére nõ, a mozdonyvezetõk száma pedig meghaladja majd a százat. Az év során folytatódik az informatikai rendszer és a vasúti folyamatok megújítása is.”

Pál Attila,a DHL Global Forwarding kereskedelmi igazgatója

„Ugyan az elmúlt esztendõ kereskedelmi áruforgalma a 2007-es évi alatt maradt, a negyedik negyedévet a termelés erõteljes felfutása jellemezte, párosulva a légi- és hajóstársaságok által az év elsõ felében kivont kapacitásokkal. A növekvõ keresletnek és a kapacitáshiánynak köszönhetõen különösen 2009 harmadik negyedévétõl kezdõdõen emelkedõ fuvardíjak jellemzik a piacot mind a tengeri, mind a légi szállítmányozásban. A tavalyi utolsó negyedévhez hasonlóan a DHL 2010. januári adatai is kedvezõbbek az elõzõ esztendõ azonos idõszakához viszonyítva, de az idei év további alakulásáról senki sem tud biztosat. Várakozásaink szerint a 2010-es díjszint a tavalyihoz képest a tengeri szállítmányozásban bizonyos útvonalakon akár háromszorosára, a légiben pedig maximum 15-20 százalékkal nõhet. Az elmúlt esztendõ minden szolgáltatónak a költségek racionalizálásáról szólt, és a 2009-es gazdasági helyzet a DHL-t is megszorításokra kényszerítette. Az árumennyiség és az árbevétel csökkenésébõl adódóan a tavaly szükségessé vált létszámcsökkentést – egyrészt a mozgatott küldemények számának és tömegének növekedése, másrészt a minõségi szolgáltatás fenntartása és javítása céljából – az idén várhatóan létszámnövelés követi.”

Wáberer György, a Waberer’s csoport elnök-vezérigazgatója

„Az idén a cégcsoport tízszázalékos árbevétel-növekedéssel százmilliárd forint körüli forgalmat és az eredmény szempontjából sikeres múlt évet követõen folytatódó javulást tervez. A célok érdekében ismét a legnagyobb tartalékunkat, az emberi erõforrást mozgósítjuk. Az elmúlt másfél évben takarékossági intézkedésekkel reagáltunk a válságra. Az idén már bõvítjük és centralizáljuk nemzetközi kereskedelmi szervezetünket annak érdekében, hogy tovább fokozzuk jelenlétünket az európai fuvarozási piacon. A fuvarok több mint 60 százaléka már az elmúlt évben is két külföldi célállomás között, Magyarország érintése nélkül közlekedett. Ugyanakkor decentralizáljuk a fuvarozást, legfeljebb száz kamionból álló önálló, egymással versengõ költséghelyként mûködõ kisebb egységekbe szervezzük. Ezzel a két intézkedéssel a nagyvállalatok piaci erejét és a kisvállalatokra jellemzõ rugalmasságot egyesítjük. Kamionjainkat új nyomkövetõ berendezésekkel szereljük fel, ettõl azt várjuk, hogy a vezetési idõ optimalizálásával elõsegíti a fuvarteljesítmény növelését. Az idén mintegy 600 kilométerrel tud majd többet futni egy kamion havonta. 2010-ben már a flottát is növeljük. ”
Kategória: Aktuális hírek