Az Orienter Intermodális Logisztikai Központ egyike a három európai vasúti csomópontnak, ahol
a széles és a normál nyomtávú hálózat találkozik, ezáltal a kelet-nyugati kereskedelem egyik
fontos stratégiai helyszíne. A 3,5 milliárd forint összköltségű, 160 hektáros, Fényeslitke-komorói
kiemelt állami beruházás, 1,7 milliárd forintos Uniós- és állami támogatás segítségével valósult
meg, és 2011 tavaszán fejeződött be.

Átadása alkalmából nemzetközi sajtókonferencián értékelték az Orienter Intermodális Logisztikai
Központ jövőbeni szerepét kormányzati, logisztikai és iparkamarai vezetők. Az eseményen többek
között szó esett Magyarország részvételéről a Kelet és Nyugat közötti gazdasági-kereskedelmi
kapcsolatokban, az Európai Unió, valamint Kína és Oroszország közötti stratégiai partnerség
megerősítésében, valamint a logisztikai központnak, az ukrán-magyar gazdasági-kereskedelmi
kapcsolatokban betöltött szerepéről.

Magyarország híd szerepe az Európai Unió és keleti stratégiai partnerei között

Ilenczfalvi-Szász Gábor, a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója szerint Magyarország
területe ugyan Európa összterületének csupán 1 százalékát teszi ki, azonban az itt található
infrastruktúra kihasználtságának aránya ennél sokkal intenzívebb, tekintve az ország tranzit
helyzetét. A vezérigazgató beszédében kiemelte, hogy kedvező gazdaságföldrajzi elhelyezkedésünk,
közlekedési infrastruktúránk, valamint külgazdasági stratégiánk alapján Magyarország
fontos híd-szerepet tölthet be az Európai Unió és keleti stratégiai partnerei közötti kapcsolatok
fejlődésében.

Az Orienter Intermodális Logisztikai Központ jövőbeni lehetőségeivel kapcsolatban Ilenczfalvi-
Szász Gábor elmondta: „A földrajzi elhelyezkedés előnyei csak akkor érvényesíthetők, ha a
tranzitforgalom egy részét megfelelő közlekedési és szállítási hálózatok, csomópontok, valamint
azokra telepített intermodális és multifunkcionális logisztikai központok, illetve kapcsolódó ipari
parkok birtokában képesek vagyunk megállítani és hozzáadott értéket biztosítani.”

Javuló versenyképesség, bővülő foglalkoztatottság

Dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hozzászólásában kifejtette,
hogy a logisztikai központ beruházása alapvetően gazdaságfejlesztési, és ezen keresztül általános
térségfejlesztési célokat is magában foglal. Értékelése szerint társadalmi és gazdasági
szempontból a záhonyi térség hazánk kevésbé fejlett területei közé tartozik, versenyképessége
alacsony, és miután saját erőből nem képes megállítani a kedvezőtlen folyamatokat, a foglalkoztatás
tekintetében is súlyos gondokkal küzd.

A projekt összességében tehát a térség gazdasági versenyképességének növelését és a foglalkoztatás
bővülését célozza, stratégiájában pedig a meglévő gazdaság- és közlekedés-földrajzi potenciálra
alapozva a tőkevonzó képesség növelését és barnamezős területek hasznosítást tűzte ki
célul, - jelentette ki az államtitkár, majd hozzátette, - a működő tőke beáramlásával a térségben
jelentős foglalkoztatók jelennek meg, a közvetett gazdasági hatásokon keresztül pedig a tágabb
térség versenyképessége is javul.

Az Orienter szerepe Magyarország keleti irányú gazdasági-kereskedelmi kapcsolataiban
Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke, előadásában a megfelelő színvonalú áruszállítás
és logisztika jelentőségét hangsúlyozta, Magyarország és keleti partnerei közötti gazdasági
és kereskedelmi kapcsolataiban. Mint elmondta, geopolitikai helyzetéből adódóan Magyarország
intenzív bel- és külkereskedelmi tevékenységet végez, valamint jelentős tranzit terhet visel,
az áruk szállítási intenzitása nagy. Az áruszállítás-logisztika hatékonysága ugyanakkor erősen
kihat az egész nemzetgazdaság teljesítményére.

Előadásában az MLE Elnöke kiemelte, hogy a térség az Európai Unió keleti határa, egyben a
volt Szovjetunióban kiépített, úgynevezett széles nyomtávolságú, és az Európában használt, normál
nyomtávúnak nevezett vasutak kapcsolódási, és így természetszerűleg árumegállító pontja.
Álláspontja szerint: „a két nyomtáv találkozásánál fekvő terület kiválóan alkalmas a nagytávolságú
szállítási feladatokon túl ipari és logisztikai vállalkozások letelepedésére, valamint az egyre
erősödő kelet-európai befektetői szándékok miatt is előnyös térségnek számít, ugyanis a beszállított
nyersanyagok feldolgozása után, az előállított áruk, mint EU-s termékek tálalhatnak vevőre,
az azokra érvényes vámszabályozásnak megfelelően.”

A sajtókonferencián elhangzott még, hogy nemzetközi árufuvarozási szakértők szerint Magyarországon
2020-ig 80, de akár 150 százalékos növekedés is várható a vasúti átkelőhelyek áruforgalmának
alakulásában. Az előadók ennek fi gyelembevételével stratégiai célként jelölték meg, hogy
a térség a meglévő alapokat felhasználva felfejlődjön ehhez az ambiciózus jövőképhez, valamint,
hogy olyan infrastrukturális környezet kialakítására kerüljön sor, amely vonzza és támogatja a
logisztikai ipar letelepülését, ezzel is kihasználva az európai szállítási útvonalak kedvező elhelyezkedését.
Sajtókapcsolat:
Kategória: Aktuális hírek
2011. június 20. hétfő, 10:41

A Raben Logistics Germany beruházása

Múlt pénteken a Raben Logistics Germany egy új logisztikai létesítményt nyitott meg a wuppertali telephelyén. A beruházásnak köszönhetően optimálissá válik a Raben szolgáltatásnyújtása. A kapacitás 35%-os mértékű bővítésével a Raben megteremtette a lehetőséget arra, hogy dinamikusan reagáljon a piac növekedésére.

A wuppertali beruházás új irodákat és egy cross-dock raktárat foglal magába.

“Jelenleg 4.290 m2 modern és hatékony cross-dock területtel rendelkezünk. Az új raktár nemcsak a szolgáltatás jobb minőségét jelenti, hanem a folyamat optimalizálását is. 5,1 millió eurós beruházást hajtottunk végre a wuppertali irodák és a raktár kialakításának céljából. Érdemes megemlítenünk a Berlin melletti beruházásunkat, melyet egy évvel ezelőtt fejeztünk be, jelenleg a wuppertali új létesítményünket ünnepeljük, és néhány héten belül egy új beruházás veszi kezdetét Würzburg városában. Meggyőződésem, hogy mindezek még jobb szolgáltatásokat hoznak ügyfeleink számára” – mondta Wilfried Reiners, a Raben Logistics Germany ügyvezető igazgatója.

“Jelenleg 1.341 m2 modern irodaterület áll munkatársaink rendelkezésére. Rendkívül fontos számunkra, hogy a munkatársak barátságos környezetben dolgozzanak, és ezért is törekszünk új irodák kialakítására. Mind ügyfeleink, mind munkatársaink profitálnak az optimalizált munkakörülményekből” – nyilatkozta Ines Schremmer, Brand Manager.

Az eddigi 27 rámpa helyett 53 teremt megfelelő körülményeket az ügyfelek igényeinek gyors és rugalmas kielégítésére – további szállítási mennyiség növekedés esetén is. A 72 kamerából álló megfigyelő rendszer segítségével mindegyik szállítmány teljes mértékben nyomon követhető, és a rendszernek köszönhetően a folyamatok dokumentálhatók, elemezhetők és szükség esetén módosíthatók.

A beruházás segítségével a Raben Group elkötelezi magát a gazdasági régióban. A vállalat a következő években is minden szükséges feltételt meg kíván teremteni a stabil növekedés és az új munkahelyek létrehozása érdekében. Ebben az évben a cég a wuppertali munkatársak létszámának 10%-os növelését tervezi.

“A Raben Logistics Germany-nál nemcsak saját raktárainkba és irodáinkba ruházunk be, hanem tovább fejlesztjük az IT-rendszereinket; bevezetjük az Management Information System (vezetői információs rendszer) és a CRM (ügyfélkapcsolati menedzsment) rendszereket. Úgyszintén fejlesztjük szolgáltatásainkat – mostantól tengeri- és légi szállítást is ajánlunk ügyfeleinknek. Természetesen nem feledkezünk el arról sem, hogy munkatársaink jelentik a kulcsot vállalatunk sikeréhez, ezért is folyamatosan képezzük és fejlesztjük őket” – teszi hozzá Wilfried Reiners.

Raben Logistics Germany GmbH:
A System Alliance tagjaként a Raben Logistics Germany 8 saját telephellyel rendelkezik Németországon belül: Mönchengladbach, Aachen, Wuppertal, Würzburg, Nürnberg, Regensburg, Mittenwalde és Prenzlau. Országszerte 510 magasan képzett munkatárs és a modern technológia (video monitoring rendszer alkalmazásával majdnem az összes raktárban) biztosítják az áru biztonságos szállítmányozását.

Raben Group:
A Raben Group az egyik vezető logisztikai szolgáltató, és több mint 80 éve van jelen az európai piacon. A logisztikai megoldások átfogó skálája magában foglalja a közúti, tengeri és légi szállítmányozást valamint a raktározást a teljes ellátási láncon belül. A 10 európai országot felölelő 485.000 m² területű raktárkapacitás és az 5200 munkatárs egyaránt az áru megfelelő kezelését biztosítják.
A Raben Group-hoz a következő márkák tartoznak: Raben, Raben Sea&Air, Transkam és Fresh Logistics.

A Raben Logistics Hungary a Raben Group disztribúciós hálózatának részét képezi Magyarország területén. A munkatársi létszám közel 100 fő, telephelyei Budapesten, Debrecenben és Győrben találhatóak. A vállalat évek óta használja az ISO 9001 és a HACCP tanúsítványokat. Magyarországon az ügyfelek részére 14.500 m2 területen nyújt raktárlogisztikai szolgáltatást, illetve nemzetközi- és belföldi gyűjtő- részrakó és komplett szállítmányozással foglalkozik.
A pár nappal ezelőtt, 2011.06.09-én bejelentett hír szerint a Raben Group megvásárolta a Wincanton német közúti szállítmányozási üzletágát, valamint a csehországi, magyarországi, lengyelországi és szlovákiai vállalatait.
Kategória: Aktuális hírek
2011. június 20. hétfő, 09:25

Az Alibaba logisztikai nagyhatalom lesz

A cég milliárdokat fektet óriási raktárakba építésébe, hogy megerősítse pozícióját a kínai piacon.

Az Alibaba Csoport a tervek szerint 30 milliárd jüant (4,6 milliárd dollárt) szándékozik költeni egy stratégiai raktárhálózat kiépítésére Kínában. Ennek a lépésnek köszönhetően a vállalat gyorsabban tudja termékeit szállítani és az online kereskedő Tabao.com is mindenképp profitál a dologból, hiszen így 80% feletti piaci részesedést ér el az országban. A vállalat kijelentette, hogy a logisztikai partnerei, a Tabao eladói és más online kereskedelmi oldalak számára is elérhetőek lesznek új szolgáltatásaik.

A terv megvalósításában segítő pénzügyi partnerekről, valamint a pontos ütemezésről még nincsenek információk, és azt sem lehet tudni, hogy hány raktárépület fog megépülni, de azt igen, hogy egyenként három millió négyzetméter tárolókapacitással fognak rendelkezni. A raktárak első üteme Kína északi részén, a Jangce és a Pearl folyó deltavidékén épül majd, így az Alibaba olyan jelentős városokat tud majd kiszolgálni mint Peking, Tianjin, Sanghaj és Guanghzou.
Ez az utolsó beruházás, amely az Alibaba logisztikai igényeinek kielégítését célozza. Jack Ma azt nyilatkozta, hogy az e-kereskedelemmel foglalkozó oldalak bekapcsolódása a logisztikai iparágba lehetővé teszi a vállalatuknak, hogy elérje hosszú távú célját, vagyis azt, hogy a Tabao.com-on rendelt árukat 8 órán belül kézbesítse Kína bármely részére.

Az Alibaba Csoport azt reméli, hogy ez a beruházásuk más online kereskedelemmel foglalkozó befektetőket is vonz majd a következő években, mintegy 15 milliárd amerikai dollár értékben.

Jack Ma hangsúlyozta a logisztika fontosságát Kínában, és felhívta a szakemberek figyelmét arra, hogy segítsék a hálózat minél gyorsabb fejlesztését, felépítését.
Úgy tűnik, az Alibaba kezébe vette az irányítást a logisztikai ellátásukat illetően ahelyett, hogy a logisztikai szolgáltatók reakciójára várt volna.

Kategória: Aktuális hírek
A Horváth Rudolf Intertransport (HRI) Kft. a hatvani telephelyének infrastrukturális és információtechnológiai fejlesztésével, illetve bõvítésével regionális logisztikai központot alakított ki. A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg. A fejlesztés összköltsége meghaladta a 222,5 millió forintot, a támogatásé a 89 milliót.

A HRI Kft. fõ profilja az árufuvarozás, melyet 2003-ban logisztikai alapszolgáltatásokkal bõvített Gyöngyösön. Mivel ez a kapacitás nem tudta megfelelõen kielégíteni a vevõi igényeket, ezért a társaság 2007-ben Hatvanban vásárolt telephelyet. Ennek bõvítését, infrastrukturális fejlesztését 2010-ben vették tervbe, és vissza nem térítendõ támogatás lehetõségével, pályázat keretében valósították meg. A beruházással lehetõvé vált a cég székhelyének áthelyezése Gyöngyösrõl Hatvanba, a központ fejlesztésével és bõvítésével pedig magas színvonalú, komplex logisztikai szolgáltatások nyújtása. Ehhez elengedhetetlen volt az adminisztratív és a szakmai háttér megteremtése, ezért a beruházás keretében korszerûsítették az irodaépületet, valamint szervizmûhelyt hoztak létre, amely a felesleges idõkiesések és többletráfordítások elkerülése érdekében tehergépjármûjavításhoz, -karbantartáshoz, -vizsgáztatáshoz biztosít megfelelõ környezetet logisztikai kiegészítõ szolgáltatás keretében. A hatvani épületegyüttesben az átalakítás megkezdéséig raktározási tevékenységet folytattak, az irodaépületet bérbeadással hasznosították. Mivel a Regionális logisztikai központ kialakítása a Horváth Rudolf Intertransport Kft. hatvani telephelyén címû projekt tavaly nyáron jóváhagyott pályázatának kiírása szerint a teljes elszámolható költség maximum 20 százaléka lehetett kiegészítõ alapszolgáltatáshoz kapcsolódó beruházás, így az elmúlt évben több pályázaton kívüli beruházás is megvalósult. A logisztikai központ fejlesztéséhez szorosan kapcsolódott a társaság másik 2010-ben végzett beruházása is. Ennek keretében egy 6600 négyzetméteres új csarnoképületet építettek, és számos, a mûködéshez elengedhetetlen berendezést – egyebek között targoncákat, indukciós felrakó komissiózógépeket, rádiófrekvenciás vonalkódolvasó eszközöket – szereztek be, ugyancsak uniós támogatással. Ezekkel a beruházásokkal a HRI Kft. fedett raktári kapacitása a hatvani székhelyén meghaladja a 12 ezer négyzetmétert. Ezt a tervek szerint egy további hatezer hatezerméteres csarnoképülettel kívánják fejleszteni.
Kategória: Aktuális hírek
A Magyar Logisztikai Egyesület március 24–25-én fórumot rendez. Célja, hogy bemutassa Magyarország versenyképességének makro- és mikrogazdasági tényezõit, továbbá a versenyképességünk növeléséhez szükséges módszereket, fejlesztéseket. A rendezvény fõbb témái: EUprojektek, új befektetések Magyarországon, hazánk mint logisztikai központ – nagy projekttervváltozatok bemutatása, azonosítási rendszerek, agrárlogisztika, közszolgáltatások logisztikája.
Kategória: Aktuális hírek
2010. szeptember 01. szerda, 22:57

A ChemLog projekt

Az Európai Unió támogatásával három éve indult a kelet-közép- európai régió vegyi logisztikafejlesztési lehetõségeit vizsgáló ChemLog projekt. A munkát elsõ lépésként a TEN-T 5. folyosójára szûkítették le, amelyen többek között orosz nyersanyagot szállítanak nyugatra, Kelet- Németország nagy vegyipari központjába, s Észak-Olaszországon keresztül Spanyolországba és Portugáliába. A magyar résztvevõk – közöttük az MLE szakemberei – helyzetét több tényezõ is nehezítette, így például a kormány és a minisztériumok, a közúti tarifarendszer, a MÁV Cargo átalakítása, a Nemzeti logisztikai stratégia elfogadásának halasztása. Ezen nehézségek indokolták, hogy a feltárt szûk keresztmetszetek orvoslására szolgáló jövõbeli projekteket igyekeztek a kisebb keretbõl jó eséllyel megvalósítható, hazai adottságainkat kiaknázó és piaci helyzetünket erõsítõ megoldásokból kiválogatni. Olyan projektek megvalósíthatóságát vizsgálták, amelyek a hazai technikai, informatikai és szervezési tudás felhasználásával az egész Európai Unióban alkalmazható megoldásokat kínálnak. Egyelõre azonban még rengeteg megoldatlan probléma és feladat akadályozza a vegyi anyagok környezetbarát szállítását, de a szakemberek bíznak a felelõs döntéshozók nyitottságában és rugalmasságában.
Kategória: Aktuális hírek
2010. március 02. kedd, 17:11

Logisztikai központok, szolgáltatások

A négy nyertes 3,8 milliárd forintnyi fejlesztést valósít meg

A tavaly nyáron megjelent logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése pályázatra (GOP-2009-3.2.1., KMOP-2009-1.4.2.) február végéig összesen 22 projektet nyújtottak be. Ennek keretében a vállalkozások összesen 16,2 milliárd forint értékben tervezett beruházásaikhoz együttesen 6,5 milliárd forint támogatást kértek. Az eddigi négy nyertes pályázó együttesen 1,1 milliárd forint támogatásban részesült, ezzel 3,8 milliárd forint fejlesztés indul Pakson, Budapesten, Bajon és Márkón. Ennek eredményeként 25,4 ezer négyzetméter új raktár jön létre, és 183 ezer tonna áru intermodális átterelése valósul meg. Néhány más kiíráshoz hasonlóan a logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése pályázat benyújtási lehetõségét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága – a döntési moratórium elrendelésérõl szóló januári kormányhatározatra tekintettel – február 20-tól május 30-ig felfüggesztette, de ezt a döntést a miniszterelnök kabinetfõnökének a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Agrárkamara és a Magyar Mérnöki Kamara képviselõivel folytatott egyeztetést követõen módosította. Ez támasztja alá a kormány február 26-i határozata is.

MEGÍTÉLT TÁMOGATÁS (MILLIÓ FORINT)
Syngus Kereskedelmi Kft. intermodális kikötõhajórakodó kapacitásának fejlesztése (331,6) BILK Logisztikai Zrt. intermodális logisztikai központ komplex logisztikai szolgáltatásainak fejlesztése (600)
Abroncs Hungária Kereskedõház Kft. regionális logisztikai központjának továbbfejlesztése (92,9) Reál-M Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. logisztikai központjának továbbfejlesztése (113,8)

Kategória: Aktuális hírek