2012. május 15. kedd, 09:29

Új raktár a Kanizsa Sprint Kft.-nél

Május 31-én adják át a Kanizsa Sprint Kft. sormási telephelyén a már meglévő 1200 négyzetméteres raktára mellé épített új, négyezer négyzetméter alapterületű raktárat.


A bővítést a társaság raktárkapacitása iránti folyamatos igény növekedése tette szükségessé. A nemzetközi és a belföldi árufuvarozással, illetve logisztikai, raktározási szolgáltatással foglalkozó, 1993-ban alakult cég a fejlesztést a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) támogatásával valósította meg. A raktárkapacitás növelése a 2006-ban megkezdett logisztikai fejlesztések folytatása. Sormás az adriai kikötőkből Magyarország felé irányuló konténerforgalom útvonalába esik. A cég korábbi raktárkapacitása teljesen kihasznált volt, amit időlegesen raktárak bérlésével megoldottak. A mostani fejlesztés a társaság szolgáltatásainak minőségében és árában is érezhető lesz. Hozzájárul ehhez az is, hogy a GOP-3.2.1-09/1- 2009-0004 projekt részeként a raktárirányítási rendszer korszerűsítését is megvalósították. Az új raktárban a legkorszerűbb tárhelyes, állványos raktározást folytat a Kanizsai Sprint Kft. A beruházás összköltsége meghaladta a 453 millió forintot, amelyhez közel 181 millió vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a cég.
Kategória: Legfrissebb hírek
2012. április 12. csütörtök, 08:57

Dachser Far East: új raktárlétesítmény Shanghai-ban

A nemzetközi logisztikai szolgáltató kibővíti szerződéses logisztikai tevékenységeinek körét Kínában és egy 10 000 négyzetméteres, új raktárépületet állított fel Shanghai-ban.  
 
A szerződéses logisztikai szolgáltatások iránti egyre növekvő igény, a 2007-ben megnyitott raktár kapacitásainak kimerítését eredményezte. Az új létesítmény Shanghai központjának közelében kapott helyet, közlekedési szempontból kivételes helyen (a G2 gyorsforgalmi út és a G 1501 körgyűrű csomópontjában). Innen több, más nagyváros is mindössze egy- legfeljebb kétórás autóút alatt elérhető. 
 
A Dachser az új raktárépületben 10 000 négyzetméteres területen kínál raktározási lehetőséget 16 000 paletta áru számára. 
„Kína továbbra is egy kiemelt terület a nemzetközi hálózatunk fejlesztésében." – mondta Thomas Reuter, a Dachser Air & Sea Logistics ügyvezető igazgatója.  
 
Az új létesítményt a Dachser szabadalmaztatott raktárirányítási rendszere, a Mikado támogatja, amit Kínában immár 5 éve használnak sikeresen. Ezen felül a raktár a legfejlettebb berendezésekkel van ellátva, többek között modern, a tűzbiztonsági előírásoknak teljes mértékben megfelelő polcrendszerrel. Beléptetőrendszer, videó megfigyelés és folyamatos biztonsági személyzet  ügyel az áruk biztonságára. Csúszásmentesített és állítható magasságú rámpák pedig könnyű és biztonságos árukezelést tesznek lehetővé. 
 
A Dachser több mint 30 éve van jelen Kínában és 15 telephelyén összesen 650 embert foglalkoztat. Kínán kívül a cég komplex logisztikai szolgáltatásokat kínál többek között Európában, az Egyesült Államokban, Indiában, Dél-Afrikában, Dél-Amerikában, legyen szó közúti vagy légi-tengeri szállítmányozásról.  
Kategória: Aktuális hírek
Az elmúlt hetekben egyeztetés kezdõdött az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatósággal, amely megoldást hozhat az országos tûzvédelmi szabályzat (OTSZ) szakmai szervezetek által kifogásolt részeire. Az egyeztetés során a fõigazgatóság arról tájékoztatta a szakmai szervezeteket, hogy a létesítmények üzemeltetõi folyamodhatnak a szabályzattól való eltérési engedélyért a területileg illetékes tûzvédelmi hatósághoz.

A szakmai szervezetek szerint az új rendelkezés miatt a magyarországi fejlesztõk 30 százalékkal drágábban tudják megépíteni a logisztikai épületeket a régió más országaihoz képest, de a meglévõ modern raktárcsarnokok is nehéz helyzetbe kerülnek. Ráadásul hazánk egyike azoknak, ahol a legalacsonyabbak a logisztikai bérleti díjak, és Európában sehol nincs a hazaihoz hasonló tûzvédelmi korlátozás. Ezért az elõírások jelentõs versenyhátrányt okoznak a magyar ingatlanpiaci szereplõknek. Mivel pedig a rendelkezés üzemeltetési szabályként nem csupán az új fejlesztésekre vonatkozik, hanem a már meglévõkre is, ez tovább növeli Magyarország lemaradását. Jelenleg Budapesten és környékén 1,8 millió négyzetméter a módosítással érintett – füstkötényfalakkal felszerelt – raktárállomány.

A 30 százalékos kapacitáscsökkenés azt jelenti, hogy összesen 540 ezer négyzetméternyi tárolóhely válik használhatatlanná, ez közel 60 milliárd forintos többletterhet jelentene a szolgáltatóknak. E beruházások döntõen az utóbbi hat-hét évben épültek, és a megtérülési idejük felénél tartanak, mindegyikhez kapcsolódik banki és jelentõs részükhöz pályázati finanszírozás is. A vállalások nemteljesítése pedig súlyos következményekkel és létszámleépítésekkel járhat, ezáltal csökken az állam adóbevétele is. A szakmai szervezetek – a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Logisztikai Egyeztetõ Fórum és az Ingatlanfejlesztõi Kerekasztal Egyesület – szerint a raktározási magasság korlátozása esetén akár meg is bénulhat a piac. Hiszen a jelenleg kiadott épületek háromnegyede nem tudja teljesíteni a raktározási magassággal és a raktározási rendszerek alkalmazásával kapcsolatos bérlõi igényeket, a banki hitelek fizetését, a logisztikai pályázatok teljesíthetõségét. A meglévõ modern raktárak többségének kiürülése évente mintegy 1,2-1,5 milliárd forint bevételkiesést jelenthet az önkormányzatoknak az iparûzési adó tekintetében, és nagyságrendileg 15 ezer munkahely elvesztéséhez vezethet. Az új szabályozás szerint egy új, tízezer négyzetméteres csarnok esetében legalább háromezer négyzetméterrel nagyobb épületet kell építeni, hogy a korábbi kapacitását tartani tudja. Ez átlagosan 270–330 millió forinttal emeli a beruházási költséget.

Az ilyen mértékû növekedés vállalhatatlan a cégek számára. A szakmai szervezetek becslései alapján akár kilencmilliárd forint kieséssel is számolnia kell a gazdaságnak az elmaradt raktárépítések miatt (a korábbi években évente átlagosan 80 ezer négyzetméter raktárterület épült, de a következõ idõszakban az építési kedv markáns visszaesése várható). A szakmai szervezetek úgy vélik, tûzvédelmi szempontból a régi szabályozás értelmében is biztonságosak a raktárcsarnokok. A korábbi tûzterjedési szimulációs modellezés eredményei pedig azt igazolják, a megfelelõ tûzvédelmi rendszerrel ellátott modern raktárépületek esetében a tárolási magasság nem befolyásolja a füst és a tûz terjedésének életvédelmi hatásait.
Kategória: Aktuális hírek
A baleset egy moszkva melletti logisztikai központban történt, amelynek egyik csarnokában különböző alkoholos italokat raktároztak, a becsült kár 150,000 $.





Kategória: Aktuális hírek
2012. február 08. szerda, 17:30

Veszélyesáru-raktár Romániában

A Dachser tízmillió eurót meghaladó beruházással egy közel 6500 négyzetméter alapterületû és 11 500 raklap befogadására alkalmas veszélyesanyag-raktárt nyitott Romániában.

A ploiesti-i létesítményt a Dachser Románia a Liegl & Dachser támogatásával építette meg. A magyar leányvállalat 2006 óta mûködtet veszélyesanyag-raktárt Pilisvörösváron. Ploiesti-ben biztonságosan tárolhatók a VCI (német vegyipari egyesülés) által meghatározott, különbözõ veszélyességi osztályba tartozó áruk. A raktár hat tûzvédelmi egységét tûzgátló falak és ajtók választják el egymástól. Minden tárolási szintet habbal mûködõ sprinklerrel szerelték fel. A létesítményt elláttták tûzjelzõ készülékekkel és gyúlékony, valamint mérgezõ, illékony anyagokat jelzõ érzékelõkkel is. Padlója impregnált, olajnak és vegyi anyagoknak ellenálló borítást kapott. A cég a törvényben meghatározott oltóvízmennyiség kétszeresét tárolja Ploiesti-ben. Két speciális betontartály biztosítja, hogy baleset vagy megrongálódás esetén egyetlen csepp szennyezett oltóvíz vagy folyadék se szivároghasson a talajba. A magas tárolóállványok a Richter-skála 8-as fokozatáig földrengésbiztosak.
Kategória: Aktuális hírek
A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyára több mint 300 millió forint uniós támogatást nyert „Telephelyfejlesztés a megnövekedett gyártó kapacitás érdekében” címen az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-magyarországi Operatív Program keretében. Az elnyert támogatás segítségével készült el a csaknem 1,6 milliárd forint költségvetésű beruházás első része, amelynek során felépült egy speciális magasraktár a gyártás gyors, biztonságos kiszolgálása érdekében, továbbá  új munkahelyek is létesülnek.

A nemzetközi autóipari beszállító világcég hazai vállalkozása mostantól több termék korszerű tárolását tudja megoldani. Még a jogelőd Temic Hungary Kft. pályázott az uniós forrásra, de mivel a budapesti telephely időközben egyesült a veszprémi gyáregységgel, jelenleg a közös cég, a Continental Automotive Hungary Kft. jegyzi a fővárosi telephely fejlesztését. A projekt keretében sikerült a megoldani a korábbi raktározási kapacitás problémáját, így az elkövetkező években felfutó gyártást az új raktárépület teljes mértékben ki tudja szolgálni.

A beruházás lezárult első szakasza során felépítésre került a 14 méter belmagasságú, 1600 nm alapterületű raktár, melynek hasznos belmagassága kb. 13 méter. A korábbi raktárakhoz képest jelentős előrelépés az indukciós technológia alkalmazása, mely lehetővé teszi a keskenyebb folyosók használatát, ezáltal helyet biztosítva plusz állványsorok építésére. A gépek megvezetése indukciós technológiával történik, működésük félautomata. A gépkezelő munkáját egy automatikus pozíciókereső rendszer teszi könnyebbé. Továbbá az áruk sokfélesége és a raktár rugalmassága érdekében toló oszlopos sorok is telepítésre kerültek, ahol a targoncák a speciális kamerákkal lettek ellátva, biztosítva ezzel a paletták 10,5 méteres magasságban történő biztonságos elhelyezését. Összességében az új raktár jelenleg 2800 db EU-raklap befogadására alkalmas 8 szintes állványrendszeren.

Az első szakasz keretében megvalósult a budapesti telephely elektromos hálózatának bővítése is mintegy 125 millió Ft értékben.
A fejlesztés nettó elszámolható költsége 1,2 milliárd forint, amelyhez a vállalat 25%-os vissza nem térítendő támogatást nyert  305,8  millió forint összegben az ÚMFT keretében. A beruházás több autóipari termék gyártását teszi lehetővé, és a jelenleg mintegy 1290 főt foglalkoztató budapesti gyáregység további szakembereknek tud majd munkát ajánlani a jövőben.

A Continental 2010. évi 26 milliárd eurós árbevételével a világ vezető autóipari beszállítói közé tartozik. Fékrendszerek, hajtómű- és futómű-komponensek és rendszerek, műszerezés, infotainment-megoldások, járműelektronikai és műszaki elasztomer-termékek gyártójaként és szállítójaként a vállalat hozzájárul a nagyobb menetbiztonsághoz és a globális klímavédelemhez. A Continental emellett szakértő partner az összekapcsolt autós kommunikáció terén. A Continental jelenleg közel 164.000 munkatársat foglalkoztat 45 országban.

A Continental AG Magyarországon jelenleg öt vállalattal, 7 telephelyen képviselteti magát és közel 6300 munkatársat foglalkoztat. Négy divíziója (Interior, Chassis & Safety, Powertrain, ContiTech) végez gyártó- és szoftverfejlesztési tevékenységet Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán. A gumiabroncs üzletág 1991. óta képviselteti magát a magyar piacon értékesítési irodával és disztribúciós raktárral.

Kategória: Aktuális hírek
2011. július 25. hétfő, 08:32

Telephely-beruházás a Raben Logistics-nál

A mai napon a Raben egy új raktárat nyitott meg a würzburg/reichenbergi telephelyén. A beruházásnak köszönhetően a Raben a szolgáltatások folyamatos optimalizálására képes. A kapacitás 15%-os mértékű bővítésével a Raben megteremtette a lehetőséget arra, hogy dinamikusan reagáljon a piac növekedésére.

 

„A würzburgi telephelyünk 1937. óta van jelen a piacon. Mivel ezen a területen már több éves tapasztalattal rendelkezünk, s felismertük azt a tényt, hogy ez a német régió meglehetősen gyors fejlődést mutat, arra a döntésre jutottunk hogy egy új és sokkal hatékonyabb cross-dock területre, valamint irodákra van szükségünk itt. Ez az épület rendkívüli módon hasonlít arra, amit Wuppertalban építettünk. 4.290 m2 nagyságú modern és hatékony cross-dock terület” – mondta Wilfried Reiners, a Raben Logistics Germany ügyvezető igazgatója.

 

“Mintegy 60 munkatárssal dolgozunk együtt ezen telephelyen, és mostantól 1.200 m2 új és modern irodaterület áll a rendelkezésünkre.” – mondta Bernhard Kroll, Brand Manager.

 

A 12 rámpa helyett 51 rámpa teremti meg a megfelelő körülményeket az ügyfelek igényeinek gyors és rugalmas kiszolgálására – akkor is, ha tovább növekedik a szállítási mennyiség. A mostani zártláncú, 72 kamerából álló videórendszer segítségével mindegyik szállítmány teljes mértékben nyomon követhető. A rendszernek köszönhetően a folyamatok dokumentálhatók, elemezhetők és szükség esetén módosíthatók.

 

“Az elmúlt néhány hónapban ez volt a harmadik beruházásunk, viszont nem az utolsó. Nürnberg városában elkezdjük egy raktár felépítését és így néhány hónapon belül 15.000 m2 raktári, valamint 7.500 m2 cross-dock területtel fogunk rendelkezni” – teszi hozzá Wilfried Reiners.

Kategória: Aktuális hírek
2011. június 02. csütörtök, 07:54

A világ TOP10 automatizált raktára

Az automatizált raktárak optimalizált, intelligens és teljesen összekapcsolt létesítmények, melyeknek célja a hatékonyság növelése és a költségek csökkentése.


10. Wal-Mart

Nem készülhet lista az automatizált raktárakról e nélkül az óriási létesítmény nélkül. Az ok, amiért viszont a 10. helyre rangsoroltuk, az az, hogy a Wal-Mart nem is igazán egyetlen raktárépület, hanem minden egyes üzlete egy-egy a vásárlók által üzemeltetett raktár. Mondhatjuk, hogy automatizált, mert a Wal-Martba látogató vásárlók tömegei szinte robotokként cikáznak a sorok között.

9. Coca Cola

A Coca Cola európai, közel-keleti és afrikai régiót kiszolgáló teljesen automatizált raktárépülete egy olyan kifinomult rendszer, amely helyszíni raktárterületet biztosít, így kiküszöböli a termékek duplán kezelését, amit a külső raktárakból a helyi raktárakba szállítás okoz, lassítva a logisztikát. Az FKI Logistics által üzemeltetett Coca Cola raktár 25 224 raklap befogadására alkalmas, és úgy tervezték, hogy a jövőben bővíthető is legyen.


8. NETFLIX

„Várjunk csak, ez nem úgy néz ki mint egy automatizált raktár!” – jut az ember eszébe a Netflix raktáráról. Van benne valami, hiszen az alábbi videón látható emberek tényleg nem robotok. A Netfix ugyanis humanoidokat alkalmaz arra, hogy elpostázzák a „Fekete kutya” és a „Séta a múltba” című DVD-ket nap mint nap. Néhány futurista talán egyből gépesítésért kiáltana, azonban az, hogy minden rendelést másnap szállítanak, mégis csak az emberekkel automatizált raktár hatékonyságát mutatja.




 7. AMAZON.COM

Az Amazon.com kiszolgáló központjai a világ minden pontján megtalálhatóak: többek között 18 van az Egyesült Államokban, 20 Európában és 10 Ázsiában. Érdekes módon egyik központ sincs a seattle-i cégközpont 500 mérföldes (kb. 800 kilométeres) körzetén belül. A vállalatnak nem áll rendelkezésre annyi erőforrás, hogy minden raktár csúcstechnológiás legyen, azonban bizonyos fokú automatizálást mindegyik igényel. Az Amazon alapvetően arra használja ezt a hatalmas hálózatot, hogy a világ legnagyobb online kereskedőjévé váljon.

6. FEDEX SUPERHUB

A FedExnél négyezren dolgoznak nappal, és nyolcezren éjszaka, tehát nem teljes körűen automatizált létesítményről van szó. De a SuperHub még így is egy hihetetlen dolog, rengeteg automatizált megoldással annak érdekében, hogy a FedEx a földgolyó minden pontját elérje. 300 mérföldnyi szállítószalag utaztatja azt a majdnem 3,3 millió csomagot, ami a Memphis Nemzetközi Repülőtéren mindennap keresztülmegy.

5. NIKE

A Nike „Distribuzione” az európai régió automatizált raktárépülete, ami több mint 25 000 cikkszámot kezel, és ahol évente 43 millió termék fordul meg. A rendszer szíve egy 280 méter hosszú szortírozó, ami egyszerre kezeli a ki- és a bejövő rendeléseket is.


 

4. IKEA

A svéd eredetű, mára nemzetközivé lett lakberendezési termékeket gyártó cég, az IKEA is automatizált raktározási szolgáltatásokat használ „szereled magad” bútorainak elosztási láncában szerte a világon. Mivel bútorai szinte minden lakásban megtalálhatóak, az IKEA-t tartják a legnagyobb bútor logisztikai vállalatnak. A cég 23,5 milliárd eurós bevételre tett szert 2010-ben, és jelentős megtakarításokat ért el az automatizált raktározási megoldások implementálásával.

3. UPS WORLDPORT

A louiseville-i Kentucky Nemzetközi Repülőtéren található Worldport a United Parcel Service nemzetközi csomópontja. Itt az automatizált szolgáltatásokat a válogatásnál használják, ezek segítenek kezelni a másodpercenként 84, illetve óránként 416 000 csomagot.


 

2. DIAPERS.COM

Az 2005-ben alapított Diapers.com rövid időn belül a legnagyobb babaholmikkal kereskedő céggé vált. Az alapításkor még csak pelenkákat, törlőkendőket és krémeket kínáltak a szülőknek 1-2 napos ingyenes szállítással, de mára már ruhákkal, autósülésekkel, babakocsikkal és játékokkal is foglalkoznak. Rendelhetsz pelenkát a gyereknek, miközben a kanapén ülsz alsónadrágban, és a sportcsatornát bámulod. Ennél már nem is lehetne jobb.



 

1 .ZAPPOS

A Tony Hsieh által felépített birodalom, a Zappos azzal vált híressé, hogy a tételeket a vásárlást követő 24 órán belül szállította. Az automatizált raktározási rendszer segítségével a cég több mint egymilliárd dollárt keresett, majd az Amazon.com 1,2 milliárdért felvásárolta. A Kentuckyban található Sheperdsvillie-ben működő Zappos a KIVA Systems teljesen automatizált raktározási szolgáltatásait veszi igénybe, aminek a segítségével továbbra is ingyenesen szállít, 365 napos visszatérítési garanciát vállal, és full-time ügyfélszolgálatot tart fenn. A Zappos gyors, ingyenes, és egyszerű.


Kategória: Aktuális hírek
2011. május 03. kedd, 07:26

Megnyitotta kapuit a CeMAT

Több mint 1100 kiállító 80 000 négyzetméteren mutatja be legújabb berendezéseit és szolgáltatásait az intralogisztika világából

A CeMAT kiállítóinak körülbelül fele nem Németországból, hanem külföldről érkezik, mégpedig főleg Olaszországból, Kínából, Hollandiából, az Egyesült Királyságból, Svédországból, Spanyolországból, Belgiumból valamint Ausztriából, Finnországból és Svájcból. Így egyáltalán nem nagy bátorság kijelenteni azt, hogy az intralogisztikai technológiai megoldások teljes spektruma képviselteti magát a kiállításon.

Mindezek mellett a CeMAT keretében megrendezett Plaformers World is várja a látogatókat a hannoveri szabadtéri helyszínen, ahol az érdeklődők rengeteg információval gazdagodhatnak a mobil emelők és kiegészítő berendezések használata, működése és bérlési lehetőségeiket illetően.

Az idei CeMATon a villástargonca-gyártók és más ipari targonca készítők is innovatív, új fejlesztésekkel mutatkoznak be. Ha a targoncák kezelésére kerül a szó, a logisztikai szakembereket leginkább a biztonsági szempontok, a költséghatékonyság és a termelékenység növelése érdekli.

A maga két pavilonjával (P33/34 plusz szabadtéri helyszín) a rendezvény egyik legnagyobb kiállítójának számító Jungheinrich bemutatja a széles folyosós raktár navigációs rendszerét, a Toyota Anyagmozgatás (26-os csarnok, L02 és szabadtéri helyszín) pedig a Fenntarthatóság az intralogisztikában témakör köré építi fel kiállítását.
Kategória: Aktuális hírek
2011. március 28. hétfő, 22:40

Új raktárt nyit Dubaiban a Ceva

Megnyitotta új, 63 000 négyzetméteres raktárát a Ceva Dubaiban, így 100 000 négyzetméternél is nagyobbra növelve a területeit a Közel-Keleten.
A raktár építésének célja az volt, hogy a vállalat közel-keleti, integrált megoldásokon, megosztott felhasználói hálózatokon és szállításszervezési szolgáltatásokon alapuló növekedését támogassa. Az épület a LEED (Leadership in Energy and Environmental Design) által tanúsított, és 3000 négyzetméterén veszélyes anyagok is tárolhatóak.

Kategória: Aktuális hírek
1. oldal / 2