A Fortune magazin éves felmérése alapján a UPS lett a világ legelismertebb vállalata a saját iparágában.

A vállalat 7,42 pontot kapott a magazin tízes skáláján, ez egyben a legmagasabb érték a szállítási tevékenységet végző légi, közúti, vasúti szállítmányozók és logisztikai vállalatok mezőnyében. Saját szállítási iparágán belül kilencből négy értékelési kategóriában is az első helyen végzett; a bírálati szempontok a vállalati eszközök alkalmazása, a menedzsment színvonala, a pénzügyi stabilitás és a hosszú távú befektetések voltak. A rangsor összeállításában a HAY Group tanácsadó működött közre vezető menedzserek, igazgatók, elemzők véleményének megkérdezésével. A világ több mint 220 országában és régiójában jelen levő UPS a Fortune eddigi 31 „Legelismertebb vállalat” felméréséből 27-ben végzett első helyen saját iparágán belül. A vállalatot nyerte el a közelmúltban a klímaváltozás ellen legaktívabban harcoló cégnek járó Climate Leadership Díjat. A kitüntetést az Amerikai Éghajlatvédelmi Ügynökség, a Klímaváltozás Szövetség, az Éghajlati és Energiamegoldásokat kutató Központ és a Klímahivatal adományozza. A zsűri a szállítmányozási iparban vezető vállalataként hivatkozott a UPS-re, amely „működéséből igyekszik aktívan kizárni a káros anyagok kibocsátását.”
Kategória: Legfrissebb hírek
A UPS hétfői közleménye szerint az amerikai cég 9,5 eurót fog fizetni minden egyes TNT Express részvényért, ami 54 százalékos felárnak felel meg, miután a holland cég papírjaira utoljára 6,18 eurón kötöttek üzletet.

Igaz, ez még február 16-án volt, hiszen azóta a felvásárlási tárgyalások miatt a papír kereskedését felfüggesztették, írja a Marketwatch.

A TNT Express vezető testületei elfogadásra javasolják a részvényeseknek az amerikai cég ajánlatát. A felvásárlást követően a két cég közel 60 milliárd dolláros közös bevételének a 36 százaléka fog az Egyesült Államokon kívül generálódni, míg korábban a UPS ezen mutatója "csak" 26 százalék volt.
Kategória: Aktuális hírek

A UPS bejelentette, hogy 2011 negyedik negyedévében 1,28 dolláros részvényenkénti higított nyereséget ért el, 21%-kal meghaladva az előző év azonos időszakának teljesítményét. A teljes bevétel 6 %-kal növekedett elérve a 14,2 milliárd dollárt, mialatt a korrigált üzemi nyereség 17%-kal emelkedett több mint 2 milliárd dollárra.

Múlt pénteken a UPS bejelentette, hogy nyugdíj elszámolási rendszerével áttér a piaci árfolyam szerinti kiigazítás módszerére. Az új módszer 2011 negyedik negyedévére és visszamenőleg alkalmazva 2011-ben 527 millió, 2010-ben pedig 75 millió dollár adózás utáni költséget eredményezett. A tavalyi év azonos időszakában a „Supply Chain & Freight” szegmens egyes non-core üzletágainak eladását követően a UPS 32 millió dolláros adózás utáni hasznot könyvelhetett el. 2011 negyedik negyedévében a korrekció nélküli részvényenkénti higított nyereség 0,74 dollár volt, ami 28%-os csökkenést jelent az előző év azonos negyedévének eredményéhez képest.

2011-ben a részvényenkénti hígított nyereség új csúcsokra tört és elérte a 4,35 dollárt. A korrekció nélküli egy részvényre jutó higított nyereség 3,84 dollár volt.
“A UPS rekordot ért el mennyiség, bevétel és a profitabilitás tekintetében a negyedik negyedévben” – mondta Scott Davis a UPS elnök-vezérigazgatója. “Röviden:  a negyedév a UPS globális modelljének és a vállalat fejlődő piacokon való hatékony működésének bizonyítéka volt.”



A UPS 1,13 milliárd csomagot szállított ki a negyedév során, amely 3,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.  A korrigált üzemi árrés 140 bázisponttal bővülve elérte a 14,3 százalékot.  A korrekció nélküli üzemi árrés 8,4 százalék volt.

 Miután a nyugdíj-könyvvitel átállt az adott piacokhoz igazított metodikára, a kiigazított 2011-es negyedik negyedéves eredmények 0,03 dollárral javultak, míg a kiigazított 2010-es negyedik negyedéves eredmények 0,02 dollárral csökkentek.

 Az ünnepi időszak alatt a globális napi volumen a várakozásokat is felülmúlta, és a csomagszám öt különböző napon is túlszárnyalta a 25 milliós szintet - két napon még a 27 milliós szintet is. A csúcsidőszakban a UPS összesen 480 millió csomagot szállított ki, köszönhetően az online kiskereskedelmi forgalomnak.

Készpénzállomány

A december 31-vel zárult évben a 2 milliárd dolláros tőkeberuházásokat és az 1,4 milliárd dolláros nyugdíjjárulék folyósítást követően, a UPS több mint 5 milliárd dolláros szabad készpénzállományt generált. A UPS 38,7 millió részvényt vásárolt vissza mintegy 2,7 milliárd dollár összegben, és 2 milliárd dollár értékben fizetett osztalékot - részvényenkénti 10,6 százalékos szinten. 


7,3 százalékos bevétel növekedés mellett, a korrigált üzemi nyereség 30 százalékkal nőtt a 2010-es év azonos időszakához képest. A 260 bázispontos üzemi árrés emelkedés –15,2 százalékra – a csúcs időszak alatt bekövetkezett több mint 7 százalékos volumen-növekedésnek és a hálózat hatékonyságának volt köszönhető.

 A korrekció nélküli üzemi nyereség 0,84 milliárd dollárra csökkent és az üzemi árrés 9,7 százalék volt a nyugdíjalapok adott piacokhoz igazított metodikára való átállását követően.


Az átlagos napi volumen 3,8 százalékkal emelkedett a negyedév alatt, köszönhetően az erőteljes internetes kereskedelemnek. A Ground (földi) termékek 3,5 százalékkal, a Deferred (késleltetett) 12,3 százalékkal, míg a UPS Next Day Air® némiképp csökkent. A darabonkénti bevétel 3,4 százalékkal emelkedett, a magasabb alapárak és üzemanyag-pótdíjaknak köszönhetően, igaz ezeket ellensúlyozta a csökkenő átlagos csomagsúly és az ügyfél/termék mixben bekövetkezett változás.

 A UPS My Choicesm, a vállalat új ügyfél-centrikus megoldása komoly elfogadottságra tett szert a negyedév folyamán. Az iparágban egyedülálló termékre kötött előjegyzések száma túlszárnyalta a várakozásokat és mára közel 750,000 megrendelővel számolhatunk.

A bevétel, 3,5 százalékkal, 3,15 Mrd dollárra nőtt. A negyedéves export mennyiség 4,5 százalékkal emelkedett, és a UPS történetében először átlépte az 1 milliós átlagos napi csomagszámot. A növekedést az európai export és az ázsiai belső régiók fejlődése fűtötte.

A darabszámra vetített bevétel 2 százalékkal nőtt, az árfolyam független alapon számított növekmény 3,9 százalék volt. A 16 százalékos korrigált üzemi árrés ismét iparágvezető szintet ért el, az előző negyedéves időszakhoz képest 140 bázispontos visszaeséssel. Az árrés csökkenésének okai az Ázsia és Amerikai közötti kereskedelmi útvonal gyengébb teljesítménye és az árfolyamingadozások voltak.  

A korrekció nélküli üzemi nyereség 334 millió dollár volt, 10,6 százalékos üzemi árrés mellett. Ez a nyugdíjelszámolás piaci árfolyammal történő kiigazításának köszönhető.    

A UPS a negyedév elején 30 országban vezette be két új visszaküldési szolgáltatását. A UPS Returns® Exchange és a UPS Returns Pack® and Collect egyedülálló visszaküldési logisztikai megoldásokat kínálnak az európai on-line kereskedőknek. 

Az előző évi időszakhoz képest a negyedik negyedéves korrigált üzemi nyereség 11 százalékkal 199 millió dollárra nőtt, a bevétel 2,1 százalékos bővülése mellett. A szegmens korrigált üzemi árrése 70 bázisponttal 8,5 százalékra nőtt.

A korrekció nélküli üzemi nyereség 22 millió dollárra esett vissza, az üzemi árrés pedig 0.9 százalék volt, ami elsősorban a nyugdíjbiztosítási tervek piaci árfolyammal történő kiigazításának eredménye.    

A szegmenst a UPS Freight vezette 9 százalékos növekedéssel viszonylag alacsony napi szállítások mellett. Az LTL (kamionrakománynál kisebb) mázsára számított 8,9 százalékos erős eredménye és a termelékenység javulása mind hozzájárult az üzemi árrés bővüléséhez a negyedév során.

A terjesztésnél bővült az árrés, és nőtt az üzemi nyereségesség, ahogy az üzleti egység folytatta a globális stratégia végrehajtását.

Ebben a negyedévben a UPS felvásárolta a Pieffe Groupot, egy olasz gyógyszer-logisztikai vállalatot. Az akvizíció újabb támogatást ad a UPS globális egészségügyi stratégiájának.

 Kilátások
“A UPS rekordösszegű részvényenkénti nyereséget ért el, olyan változékony üzemi környezetben, ahol régiónként más és más trendek érvényesülnek” – mondta Kurt Kuehn, a UPS pénzügyi vezetője. “Ezt egyrészt kiegyensúlyozott globális jelenlétünk tette lehetővé, másrészt az általunk kínált megoldások széles portfóliója és az a tény, hogy nálunk dolgoznak az iparág legjobbjai.”

 “2012-ben vegyes gazdasági növekedésre számítunk a világon, visszafogott fejlődéssel az Egyesült Államokban. De a UPS a nyereséget tekintve ebben a helyzetben is erős évre készül” – folytatta. “A higított részvényenkénti nyereséget a 4,75 és 5 dollár közötti sávba várjuk, ami 9-15%-os növekedést jelentene a korrigált 2011-es eredményekhez képest.”

 “Készpénzállományunk erős marad, lehetőséget adva arra, hogy jelentős osztalékhoz jussanak részvényeseink” – tette hozzá Kuehn. “Ezzel összhangban 2012-ben a UPS előrejelzése szerint 2,7 Mrd dollár értékben vásárol majd vissza saját részvényeiből.”

 

 

 

Kategória: Aktuális hírek
A UPS  nemrég jelentette be az olaszországi központú Pieffe Csoport (Pieffe Depositi; Pieffe Nord) felvásárlásáról szóló megállapodását. A felvásárlás támogatja a UPS folyamatban lévő globális egészségügyi stratégiáját, a beruházás segíti a növekvő fogyasztói kör jobb kiszolgálását a gyógyszeripari, biotechnológiai és orvostechnikai eszközök iparágának területén.
    
A bejelentés öt új létesítmény megnyitását követi Észak és Dél-Amerikában, Európában és Ázsiában ebben az évben.
A megegyezés feltételei nem nyilvánosak.A Pieffe, Olaszország egyik legjobban elismert gyógyszer logisztikai vállalata, egy családi tulajdonban  lévő vállalkozás több mint 35 év tapasztalattal, kiváló minőségű tárolást, forgalmazást és hőérzékeny áruszállítási szolgáltatást nyújtanak a világ vezető gyógyszeripari márkái számára.
    
“A Pieffe tökéletesen illeszkedik a UPS-hez,” mondta Jim Barber, a UPS európai elnöke. “A vállalat a UPS-hez hasonlóan nagy figyelmet fordít a magas minőségű szolgáltatásokra és az előírásoknak való megfelelésre, valamint a mélyen gyökerező pontosságra és innovációs készségre. A Pieffe minőségi hozzáadott értékkel gazdagítja a UPS európai egészségügyi hálózatát, és alig várjuk, hogy csapatukat a UPS családjában üdvözölhessük.”

A szakértelem és tapasztalat mellett, amit a Pieffe biztosít, ez az akvizíció két nagy egészségügyi elosztó létesítményt hozott a UPS meglévő hálózatába, egyet Milánóba, egyet pedig Rómába. Közel 70,000 m2 kombinált teret kínálnak, amely 12 hideg hűtő részleget tartalmaz, ami további terjeszkedési lehetőségeket is biztosít. Ez további felületekkel bővíti  a UPS  370,000 m2-nyi globális egészségügyi elosztó területét.

    “Ez egy hatalmas fejlődés a cégünk, dolgozóink és az ügyfeleink számára.” mondta Federico Peruzzi a Pieffe-től. “A UPS híres minőségi szabványai, a szakosított globális egészségügyi hálózattal kombinálva lehetővé teszi számunkra, hogy fenntartsuk a növekedést és lendületet, amelyet 35 év óta a miénk, miközben  fogyasztóink számára továbbra is biztosítjuk a kiváló szintű szolgáltatást”  

A UPS széles specializált  fuvar- és kiscsomag szállítási portfóliójával valamint elosztási szolgáltatáson keresztül értéket ad az egészségügyi vállalatok számára. A UPS egészségügyi hálózata 30 létesítménnyel rendelkezik világszerte és olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a hőmérséklet-érzékeny kezelés, az előírásoknak való megfelelés, ellenőrzés és biztonság, válogatás és címkézés, valamint rendelés és számla menedzsment. Ezek a szolgáltatások úgy vannak kialakítva, hogy segítsék az egészségügyi gyártókat, hogy megfeleljenek a szigorú és gyakran összetett szabályozási követelményeknek, rugalmasságot biztosítsanak a változó üzleti környezethez és megbízhatóan kiszolgálják a növekvő globális ügyfélkört.
Kategória: Aktuális hírek
A UPS  nemrég jelentette be az olaszországi központú Pieffe Csoport (Pieffe Depositi; Pieffe Nord) felvásárlásáról szóló megállapodását. A felvásárlás támogatja a UPS folyamatban lévő globális egészségügyi stratégiáját, a beruházás segíti a növekvő fogyasztói kör jobb kiszolgálását a gyógyszeripari, biotechnológiai és orvostechnikai eszközök iparágának területén.
    
A bejelentés öt új létesítmény megnyitását követi Észak és Dél-Amerikában, Európában és Ázsiában ebben az évben.
A megegyezés feltételei nem nyilvánosak.A Pieffe, Olaszország egyik legjobban elismert gyógyszer logisztikai vállalata, egy családi tulajdonban  lévő vállalkozás több mint 35 év tapasztalattal, kiváló minőségű tárolást, forgalmazást és hőérzékeny áruszállítási szolgáltatást nyújtanak a világ vezető gyógyszeripari márkái számára.
    
“A Pieffe tökéletesen illeszkedik a UPS-hez,” mondta Jim Barber, a UPS európai elnöke. “A vállalat a UPS-hez hasonlóan nagy figyelmet fordít a magas minőségű szolgáltatásokra és az előírásoknak való megfelelésre, valamint a mélyen gyökerező pontosságra és innovációs készségre. A Pieffe minőségi hozzáadott értékkel gazdagítja a UPS európai egészségügyi hálózatát, és alig várjuk, hogy csapatukat a UPS családjában üdvözölhessük.”

A szakértelem és tapasztalat mellett, amit a Pieffe biztosít, ez az akvizíció két nagy egészségügyi elosztó létesítményt hozott a UPS meglévő hálózatába, egyet Milánóba, egyet pedig Rómába. Közel 70,000 m2 kombinált teret kínálnak, amely 12 hideg hűtő részleget tartalmaz, ami további terjeszkedési lehetőségeket is biztosít. Ez további felületekkel bővíti  a UPS  370,000 m2-nyi globális egészségügyi elosztó területét.

    “Ez egy hatalmas fejlődés a cégünk, dolgozóink és az ügyfeleink számára.” mondta Federico Peruzzi a Pieffe-től. “A UPS híres minőségi szabványai, a szakosított globális egészségügyi hálózattal kombinálva lehetővé teszi számunkra, hogy fenntartsuk a növekedést és lendületet, amelyet 35 év óta a miénk, miközben  fogyasztóink számára továbbra is biztosítjuk a kiváló szintű szolgáltatást”  

A UPS széles specializált  fuvar- és kiscsomag szállítási portfóliójával valamint elosztási szolgáltatáson keresztül értéket ad az egészségügyi vállalatok számára. A UPS egészségügyi hálózata 30 létesítménnyel rendelkezik világszerte és olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a hőmérséklet-érzékeny kezelés, az előírásoknak való megfelelés, ellenőrzés és biztonság, válogatás és címkézés, valamint rendelés és számla menedzsment. Ezek a szolgáltatások úgy vannak kialakítva, hogy segítsék az egészségügyi gyártókat, hogy megfeleljenek a szigorú és gyakran összetett szabályozási követelményeknek, rugalmasságot biztosítsanak a változó üzleti környezethez és megbízhatóan kiszolgálják a növekvő globális ügyfélkört.
Kategória: Aktuális hírek
A UPS az idén jelentõsen bõvítette globális egészségügyi disztribúciós hálózatát, hogy kövesse a szféra igényeinek gyors növekedését. Az Ázsiában, Európában, Kanadában és az Egyesült Államokban 2011-ben megnyílt négy újabb elosztó központtal együtt 30-ra növelik a vállalat egészségügyi feladatokat ellátó intézményeinek számát. Az ágazatban történõ terjeszkedés egy korábbi budapesti kerekasztal- beszélgetésen is kiemelt téma volt.

Mivel a költséghatékonyság egyre fontosabbá válik az ágazat cégei számára, az ellátási láncot már nem maguk oldják meg, hanem kiszervezik – mondta Martin Seitz, az ausztriai, svájci és magyar UPS ügyvezetõ igazgatója. Ezért az egészségügyi gyártók gyors ellátási lánc iránti növekvõ keresletéhez igazodva folyamatosan fektetnek be a szférába. Speciális iparágról lévén szó, nagyon szigorú szabványoknak kell megfelelni, hiszen a csomagok – legyen szó gyógyszerrõl, vérrõl, alkatrészrõl – különleges kezelést igényelnek a disztribúciós folyamat során.

Hibázni nem lehet, mert emberéletek múlhatnak a szolgáltatón. Mottójuk, hogy páciensrõl és nem csomagról van szó. Lapunk kérdésére válaszolva Martin Seitz elmondta, nincs elkülönített adatuk arról, hogy a UPS mennyit fektet be az egészségügyi logisztika szegmensébe. Hangsúlyozta, az ágazatot kiemelten fontos témának tartja a vállalat. Ezt bizonyítja, hogy a UPS az elmúlt hat évben 100 százalékkal növelte globális egészségügyi disztribúciós hálózatának területét, együtt dolgozik a legtöbb vezetõ gyógyszeripari, biotechnológiai és orvostechnikai céggel, és továbbra is szeretne befektetni az ágazatspecifikus szolgáltatások kiépítésébe. A vállalat az idén négy, speciálisan a gyógyszeripari, biotechnológiai és orvostechnikai eszközöket gyártó és forgalmazó cégek raktározási és szállítmányozási feltételeinek kielégítésére tervezett új elosztó központot adott át.

Elsõként a szingapúri nyílt meg áprilisban. Szintén tavasszal a meglévõ burlingtoni egységet alakították át az egészségügyi követelményeknek megfelelõen. A létesítmény a tizedik, kifejezetten az ágazat céljainak megfelelõ létesítmény Kanadában. A Venlóban lévõ centrum (amely a második Hollandiában) júliusban nyitotta meg kapuit, az egyesült államokbeli Louisville-ben található pedig októberben. Ezekkel együtt a vállalat szigorú elõírásoknak megfelelõ egészségügyi disztribúciós központjainak összterülete megközelíti a 372 ezer négyzetmétert. A létesítményeket úgy alakították ki, hogy segítsék a gyártókat az egészségügyi termékek szigorú és gyakran komplex szabályozási elvárásainak teljesítésében, valamint flexibilitást biztosítsanak a változó üzleti környezetben. A hõmérséklet- érzékeny tárolási megoldásnak köszönhetõen kezelni tudják a nagy értékû termékek speciális raktározási és elosztási szükségleteit.
Kategória: Aktuális hírek
Múlt hónapban gereblyét és festőpemzlit ragadtak a UPS alkalmazottai a világ minden táján, sőt logisztikai tapasztalatukat is bevetették, hogy helyi közösségeknek nyújtsanak segítséget.

A vállalat kilencedik Globális Önkéntes Hónapja alatt – a hagyományokat követve – 400 000 UPS dolgozó jelentkezett önkéntes szolgálatra.
A globális programhoz a UPS Magyarország is csatlakozott: önkéntes csapatával egy speciális igényű gyermekeket oktató iskolának nyújtottak segítséget. A SOFI (Óvoda, Iskola, Speciális Szakiskola és Módszertani Intézet) kiskunmajsai egységét novemberben 25 UPS dolgozó kereste fel, hogy rendbe tegyék az iskola udvarát, megjavítsák a játékokat, kifessék a helyiségeket. Az iskola 206 diákot lát el, köztük mozgáskorlátozott, vak és szellemi fogyatékos gyerekeket.

A UPS-esek azonban nemcsak kétkezi segítséget nyújtottak, hanem anyagi támogatást is hoztak. A vállalat 6,75 millió forintot adományozott készségfejlesztő játékok, interaktív oktatási eszközök és más berendezések beszerzésére. A SOFI az elmúlt években 12 kiváló sportolót adott az országnak, akik közül sokan a Paralympián is dobogós helyezéseket értek el. A UPS hozzájárulása nagy segítség az intézet számára, hogy folytassa munkáját a bajnokok következő generációjának kinevelésében.
„A UPS adománya nagy megtiszteltetés intézményünk számára” mondta Batári Géza, az iskola igazgaftója. ”Ez a legnagyobb adomány iskolánk történetében. Most végre lehetőséget kapunk rá, hogy megvalósítsuk azokat a terveket, melyekről eddig csak álmodtunk.”

„A UPS elkötelezett támogatója azoknak a szervezeteknek, melyek valódi változást hoznak a közösségek életében – így büszkék vagyunk rá, hogy hozzájárulhatunk a SOFI Intézet törekvéseihez.” – tette hozzá Nagy Zsuzsanna, a UPS Magyarország gazdasági vezetője.
Kategória: Aktuális hírek
A UPS bemutatta két új visszaküldési szolgáltatását, mely Európa 30 országában – köztük Magyarországon – vehető igénybe.

A szolgáltatás a vállalkozásoknak és a küldemények fogadóinak több szabadságot ad, hogy eldöntsék, hogyan bonyolítsák a szállítmányaik cseréjét és visszaküldését.

“Ezek az innovatív szolgáltatások jól hasznosítják visszáru logisztikai szakértelmünket, a szállító számára ellenőrizhetővé, a címzett számára pedig kényelmesebbé téve a visszaküldési folyamatokat” -  mondta Nick Basford, a UPS Europe marketingért felelős alelnöke. “Ezek a szolgáltatások a fontos küldemények gyors cseréjének vagy egyszerű visszaküldésének lehetőségével növelik az ügyfelek elégedettségét. A nem kívánt vagy akár kárt is okozó raktározás járulékos költségei magasak lehetnek. Az azonnal visszafordított, megjavított és rögtön forgalomba hozható árukkal a vállalatok üzleti teljesítményüket és versenyképességüket növelhetik.” 
 
Az első felkínált szolgáltatás, a UPS Returns Exchange egy kombinált szállítási és felvételi szolgáltatás, ami a visszáru logisztikai megoldásokat korszerűsíti a vállalatok számára. A nagy értékű termékek – mint az elektronikai vagy orvosi eszközök – cseréje így hatékonyabb, és segít kiterjeszteni a vevőszolgálat lehetőségeit. A szolgáltatás különösen a high-tech, az egészségügyi és kiskereskedelmi szállítók igényeire szabott.

    A UPS Returns Exchange-dzsel a UPS futára a visszaküldésre szánt áru felvételekor rögtön a csereárut is leszállítja. A futár abban is segít az ügyfélnek, hogy a visszafordított árut ugyanabba a csomagoló dobozba helyezze, amiben a csereáru érkezett. A küldeményt azonnal visszaküldik az eredeti feladónak vagy egy másik címre, így a futárnak nem kell kétszer megtennie az utat. A UPS nyomkövető eszközei összekapcsolják a visszáru és a csereáru szállítást, így a teljes tranzakció az elejétől a végéig tökéletesen átlátható, az ügyfél pedig előzetes értesítést kap a szállítás megkezdése előtt.

A második szolgáltatási ajánlat, aUPS Returns pack and Collect szolgáltatás az ügyfelek számára háromfajta UPS dobozt kínál az árucikkek felvételére és visszaküldésére. Az ügyfélnek a futár adja át a UPS dobozt és a visszáru címkét, ugyanekkor gyorsan arról is megerősítést ad, hogy a megfelelő visszáruról van szó. A futár segítséget nyújt a becsomagolásban, amely a UPS hálózatán keresztül visszakerül az eredeti szállítóhoz. A pontos visszaigazolások, a csomagolási szakértelem és a speciális tervezésű UPS csomagolás együtt biztosítja a károk minimalizálását és hogy a visszaáru elérje célját.   

    Az ügyfél-elégedettség javítása mellett a UPS Returns Exchange és a UPS Returns Pack and Collect a széndioxid-kibocsátást és a költségeket is csökkenti. Mindkét termék esetében elegendő egyetlen út a cserecsomagolás kiszállítására és a visszáru felvételére – így csökkentve a kibocsátást és az üzemanyagot. A szakszerű csomagolás biztosítja az áru védelmét és stabil állapotát a szállítás során, ezáltal csökkennek a járulékos költségek. Végül a UPS Returns Exchange esetében a hulladék mennyisége is csökken, mivel a csereáru csomagolását használják a visszáruhoz is.

A UPS ugyancsak most mutatta be új, újrazárható expresszborítékját, amellyel a dokumentumokat egyazon csomagolásban lehet el- és visszaküldeni. A UPS Újrahasználható Expressz Borítékja, mely most Európában is elérhető, száz százalékban újrahasznosított papírból készült. A boríték kétszer használható, mert külön ragasztható felület teszi lehetővé, hogy ugyanolyan tartósan, erősen zárható legyen, mint egy új UPS boríték. Azon túl, hogy a címzett egy egyszerű mozdulattal használatba veheti a csomagolást, az újrahasznosítható boríték csökkenti a hulladékot és egyszerű, kényelmes megoldással segíti a vállalatok fenntarthatósági törekvéseit.



Kategória: Aktuális hírek
A UPS a Köln–Bonn térségében fekvõ repülõtéren lévõ európai létesítményének nagyszabású fejlesztésébe fog. A 200 millió dollár értékûre becsült bõvítés a vállalat valaha volt legnagyobb létesítményberuházása, amely az Egyesült Államokon kívül valósult meg.

A UPS 25 évvel ezelõtt kezdte meg tevékenységét a Köln–Bonn térségében fekvõ repülõtéren. A közelmúltban bejelentett és 2013 végén befejezõdõ projekt keretén belül a létesítményt korszerû technológiával fejlesztik, a meglévõ épületet jelentõsen kibõvítik. A beruházás egyik célja, hogy a központ nagyobb teheráru- szállítmányok fogadására legyen képes, a másik pedig, hogy jelentõsen – óránként 110 ezerrõl 190 ezerre – növeljék a csomagszortírozási kapacitást, ezzel biztosítva, hogy a vállalat Köln–Bonn légicentruma továbbra is a világ egyik legfejlettebb elosztó központja maradjon. A UPS eredetileg azért választotta e térséget európai légi tevékenységének helyszínéül, mert a kontinens legtermelékenyebb régiójának szívében helyezkedik el, fejlett az úthálózat és az infrastruktúra, jók az idõjárási feltételek a folyamatos repüléshez, kitûnõ a kifutópálya-rendszer, rendelkezésre áll a megfelelõen szakképzett, rugalmas munkaerõ. Ezek a feltételek máig megvannak. Ugyancsak fontos szempont, hogy a repülõtér legalább 2030-ig folyamatosan biztosítja az éjszakai repülés lehetõségét. Tíz esztendõ alatt évi több mint 10 százalékos összesített exportvolumen-növekedésével a UPS nagy sikereket könyvelhetett el Európában. A múlt hónapban bejelentett bõvítéssel a vállalat továbbra is biztosítja elkötelezettségét nemzetközi exportüzletágának bõvítése mellett. A cég a Köln–Bonn légikikötõ legnagyobb munkaadója, a vállalat közel 2300 alkalmazottat foglalkoztat. A bõvítéssel várhatóan további 200 új munkahely létesül 2013-ig, és ez a szám még nõ a kapacitások egyre növekvõ kihasználtságával.
Kategória: Aktuális hírek
2011. szeptember 21. szerda, 09:00

Bővül a UPS európai légiközpontja

Pontosan huszonöt évvel azután, hogy a UPS a Köln/Bonn térségében található repülőtéren megkezdte tevékenységét, a vállalat bejelentette, hogy itt található európai légi létesítményének nagyszabású fejlesztésébe fog.

 A 2013 végén befejeződő bővítési projekt keretén belül a létesítményt korszerű technológiával fejszetik, a meglévő épületet jelentősen kibővítik. A fejlesztés célja részben az, hogy a központ nagyobb teheráru-szállítmányok fogadására legyen képes. A kezdeményezés másik célja, hogy jelentősen – óránként 110 ezerről 190 ezerre – növeljék a központ csomagszortírozási kapacitását, ezzel biztosítva, hogy a UPS Köln/Bonn légiközpontja továbbra is a világ egyik legfejlettebb elosztóközpontja maradjon.

A 200 millió dollár értékűre becsült bővítés a UPS valaha volt legnagyobb létesítmény beruházása, amely az Egyesült Államokon kívül valósult meg.

 A UPS eredetileg azért választotta a Köln/Bonn térséget európai légi tevékenységének helyszínéül, mert Európa legtermelékenyebb régiójának szívében helyezkedik el, fejlett úthálózattal és infrastruktúrával rendelkezik, jók az időjárási feltételei a folyamatos repüléshez az év minden szakában, kitűnő a kifutópálya rendszere és itt rendelkezésre áll a megfelelően szakképzett, rugalmas munkaerő. Ezek a feltételek azóta sem változtak. Ugyancsak fontos szempont, hogy a Köln/Bonn repülőtér a UPS számára legalább 2030-ig folyamatosan biztosítja az éjszakai repülés lehetőségét.

 “A kölni központ kitűnően szolgált minket 25 éven át, és továbbra is pontosan azt kínálja, amire szükségünk van, hozzásegítve minket, hogy még jobb kiszolgálást biztosíthassunk ügyfeleink számára a fontos kereskedelmi útvonalakon Európán belül és azon túl Amerika, Ázsia viszonylataiban.” – mondta Jim Barber, a UPS Europe elnöke. “A beruházás jól demonstrálja bizalmunkat és hosszú távú elkötelezettségünket az európai gazdaság és üzleti élet iránt, melynek termékei továbbra is keresettek a világ minden táján.” Tíz év alatt évi több mint 10 százalékos összesített export volumen növekedésével a UPS hatalmas sikereket könyvelhetett el Európában.

A szeptember 15-én bejelentett bővítéssel a UPS továbbra is biztosítja elkötelezettségét nemzetközi export üzletágának folyamatos növekedése mellett. “Bejelentésünk jó hír minden ügyfelünk számára Európában és azon túl a világ minden táján.” – tette hozzá Barber. “Köln/Bonn-i létesítményünk megnövelt kapacitása és hatékonysága biztosítani fogja, hogy továbbra is az elképzelhető legmagasabb színvonalú szolgáltatást vehessék igénybe, ebben az igencsak kiélezett versenyre épülő, gyorsan változó globális gazdasági környezetben.

A UPS a Köln/Bonn repülőtér legnagyobb munkaadója, a vállalat közel 2300 alkalmazottat foglalkoztat. A bővítéssel várhatóan további 200 új munkahely létesül 2013-ig, de ez a szám tovább fog növekedni a kapacitások egyre növekvő kihasználtságával.
Kategória: Aktuális hírek
1. oldal / 2